Szünet avagy lehet végleg vége...

Sziasztok Vattacukraim!
Most nem egy résszel érkezek, hanem egy kisebb felháborodással, valamint egy bejelentéssel.
De ne féljetek, mert a felháborodás tárgyai nem ti vagytok, hanem a sulim tanári kara és úgy minden, ami közvetlen körülvesz. Ez az egész csak azért fontos, mert annyi feladatot akasztottak a nyakamba, hogy lassan leszakad és ebből az következik, hogy valamitől meg kell válnom vagy végleg, vagy pedig csak egy kis időre. Ez a valami az írás lesz. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom fojtatni, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz is lehet a mindennapok súlya. Sajnálom és ezer csókkal búcsúzom egy időre biztosan!

xoxo: Klauu M.

8. Fejezet

- Laura -

Szóval... Nem éppen életem legjobb szobatársát kaptam. És az érzés fokozódik, mivel nem tudunk bemenni. Viszont nem szabad lebuknom, így mosolygok és kedves vagyok vele. Hosszú lesz ez az egy hónap.
- Megpróbálhatom? - kérdezem nevetve egy idő után.
- Persze - adja a kezembe a kulcsot. Ahogy berakom a tárgyat a zárba, felmerül bennem a kérdés.
- Ugye balra forgattad a kulcsot?
- Öhm... Nem, asszem jobbra.
- Akkor nem csoda, hogy nem tudunk bemenni - fordítom a helyes irányba, mire az ajtó kinyílik. Barbira nézek, akinek abban a pillanatban esett le, hogy mekkora hülyeséget csinált. Bementünk és egyből az ágyra vágódtam, ahogy szobatársam is.
- Jobb lenne, ha átöltöznék - kelek fel, majd a ruhaállványomhoz sétálok és leveszek egy lenge rózsaszín combközépig érő ruhát és bemegyek a fürdőbe az egyik sminkes pakkom társaságában. Felveszem a ruhám, majd átmaszkírozom magam. Lehet, hogy furán hangzik, de nem kicsit élvezem ezt. Teljesen másképp látom magam. Csinosnak és szépnek tűnök.
Kimegyek Barbihoz, aki épp a cuccait pakolja.
- Wow! Szép ruha. Véletlenül nem egy Giovanni Martinez? Imádom a munkáit, de némelyik még nekem is megfizethetetlen - akaszt be egy blúzt.
- Köszi és igen Giovanni Martinez. Remek tervező. Most jut eszembe, nem vettem ki a címkét belőle. Megkérhetlek, hogy...
- Persze. Fordulj meg és kiszedem! - mosolyog kedvesen. Azta, Barbi... Kedves. Ilyennek még sose láttam. Megfordultam, mire nekiállt kibabrálni az árcédulát. - Egek! Bár én is 14 ezer dolláros ruhában mászkálhatnék - nevet. - Tessék! - adja a kezembe.
- Köszönöm - rakom le az asztalra, majd belebújok a ruhához vett magas sarkúmba.
- Igazán nincs mit. Amúgy minden gazdag családot ismerek Miami-ban, de téged még sosem láttalak. Melyik részén élsz a városnak?
- A külvárosban. És azért nem ismerhetsz, mert keveset vagyok otthon, Denver-ben szoktam lenni a nagymamámnál. Ja és magántanuló vagyok - vigyorgok, miközben a kamu szövegem mondom. Még Mr. Depardieu mondta, hogy mondjam ezt.
- Mit is mondtál milyen Laura vagy? - kérdezi a szekrényébe bújva. Nem hazudhatok, a verseny végén lebuknák.
- Marano - erre felkapja a fejét és közelebb szalad hozzám. A képembe mászik, amitől a frász kerülget. Csak nehogy rájöjjön. - Mit csinálsz? - nézek "értetlenül".
- Tudod van egy lány a suliban, ahova járok. Őt is pont ugyan így hívják, Laura Marano. Csak ellenőriztem, hogy nem-e vagytok rokonok. Nehogy a lúzersége fertőző legyen - nevet, mire nekem akkora kő esik le a szívemről, hogy kis híján leszakad az emelet tőle.
- Max névrokonok lehetünk. Tudod sok Marano van Amerikában. Amúgy te merre valósi vagy? - kérdezem és közbe én is nekilátok a kipakolásnak. Amíg hallgattam Barbi élettörténetét, ki is pakoltam.
- SMS-ezek egyet a stylistomnak Mary-nek, hogy kajáljunk együtt - veszi ki a táskájából a telefonját. Pont dél van, így felindultunk az étkezőbe, ahol a két felkészítő már várt ránk. Egymásba karolva az asztalunkhoz sétáltunk.
- Na lányok, milyen a közös szoba? - kérdezi Mary.
- Nagyon klassz! Annyi közös témánk van - mondom, miközben leülünk.
- Lau drágám, rendeltem neked,  Sushit - mondja lelkesen Mr. Depardieu.
- Remek. Imádom a nyers halat - mosolygok. - Igazán japános. Tényleg, a nemzetiségeket bemutató fordulóra mikor érkezik meg a ruhám?
- Holnap reggel. Igazán remek ötlet volt tőlem, hogy egy eredeti japán selyem ruhát rendeltem neked - mosolyog, mire akaratom ellenére is elnevetem magam egy kicsit.
- Igen az volt. De azt tudni kell, hogy maga a selyem kínai, nem japán. A kínai selyemút is erről mesél - mosolygok.
- Valóban nagyon okos. Valami tehetséged is van, vagy majd az eszeddel fogod lenyűgözni a zsűri tagokat? - iszik bele a pezsgőjébe Mary.
- A tudásom valóban sok mindenre kiterjed, viszont az énekhangom fogom megcsillogtatni ezen a kivételes eseményen - pillantok Mr. Depardieu-re, aki bólint, hogy a lehető legjobban fogalmaztam ahhoz, hogy leessen az ellenfelem és furcsán öltözött stylistja álla. Komolyan, hogy vehet fel rikító zöld harang szabású ruhát barna harisnyához, piros övvel a derekán és rózsával a fején. Nekem a tavalyi karácsonyfánk jut az eszembe róla...
- Szóval... Énekelsz is? - kérdezi ideges, zavarodott vigyorral az arcán Mary.
- Méghozzá milyen jól! Az angyalok nem dalolnak ilyen szépen - tesz rá még egy lapáttal Mr. Depardieu. - De most el kell rabolnom egy kicsit az új barátnődet Barbi. De ígérem, lesz még időtök csajos beszélgetéseket tartani - nyújtja felém a kezét, hogy felsegítsen, majd elköszönünk és kivonulunk az ebédlőből. Valaki viszont az ajtóban kis híján felborított.
- Kérlek ne haragudj! Annyira figyelmetlen tudok lenni és...- fordul meg Ross, de amint meglát elakad a szava. - Vagyis...izé...öhm... - dadog össze-vissza. El sem hiszem! Elpirult. Ezt én váltottam ki belőle? Biztosan. Ez hihetetlen!
- Semmi gond. Mindenkivel megesik néha. Ez olyan emberi dolog. Hisz azok vagyunk nem? - mosolygok.
- De - mosolyog vissza zavartan.
- Latinul pedig...
- Homo Sapiens - mondjuk szinkronban.
- Lau kincsem igyekeznünk kéne! - szakít félbe minket drága stylistom, az időzítés nagy mestere.
- Most mennem kell. A megnyitón találkozunk. Mr. Lynch, örültem a találkozásnak - sétálok el. Végre nem én nézek utána, hanem fordítva.


- Barbi -


- Ez a lány a vesztünket jelentheti - néz bosszúsan Mary Lau után.
- Ez egy verseny. Ha jobb, akkor jobb, de nekem van egy tervem arra az esetre, ha bejutna a döntőbe.
- A szabotázsért kizárhatnak!
- Az nem szabotázs, ha véletlenül előbb éneklem el a dalfeldolgozását. Ugyanis, amíg át vette a méregdrága ruhácskáját a kis nyomi, addig én megtaláltam a dalt, amit a döntőben akar majd énekelni - kapok be egy falat salátát, majd felállok. - Most végleg megtanulja a vesztes, hogy nem elég egy kis smink ahhoz, hogy szép legyen!
Elindultam az ajtó felé, ahol drágalátos barátomat találtam meg, amint ábrándozva néz a rózsaszín miniszoknyás nyomi után. Még eggyel több ok, hogy nyerjek.
- Szia Ross! - állok mellé.
- Szia La... Barbi! Mi lenne, ha ezentúl ez lenne a beceneved, Labarbi. Szerintem nagyon cuki - hadar zavartan. - Milyen a szobatársnőd?
- Nagyon kedves és okos. És csinos is, de azt fölösleges mondanom, mert te már megcsodáltad - hagyom faképnél, vagyis próbálom, de visszaránt. - Csak akartam szólni, hogy ne keress a zsűrik között, mert a félreértések elkerülése végett kiléptem. Itt leszek, pontosabban én adom át a díjakat és küldöm el a kiesett lányokat.
- Rendben - mondom ridegen, de legszívesebben zokognék és ordítanék. Visszamegyek a szobámba és az ablakhoz sétálok. Senki sem győzhet le. Ki veszem Laura táskájából a szöveget és több szögből lefényképezem. Ha a kis nyomi be is jut a döntőbe, akkor sem lesz neki dala.

7. Fejezet

- Laura -


Ma van a verseny nyitó estje. A magángépünk nem rég szállt le, most éppen egy limuzinba ülök és igyekszem nem lerágni a körmöm idegességemben.
- Ne izgulj! Mesés vagy - mosolyog Mr. Depardieu. Megálltunk egy hatalmas szállodánál. - Itt lesz az eligazítás és a szobákat is foglalhatjuk el. Én a nyugati szárnyban leszek 135-ös szoba, te pedig az északiba. A fordulók előtt mindig megkereslek. A bőröndjeidbe mindent megtalálsz. Kíméld a hangod és használj este arcmaszkot és szemfedőt. A cuccaid add oda a személyzetnek. Kapni fogsz egy papírt, hogy melyik szobában leszel. Az eligazításon találkozunk 10 perc múlva. Az ebédlőbe - hadarja el az infókat, majd elrohan. Leadtam a bőröndjeim, csak egy apró lila koktail táska maradt nálam. Kerestem egy mosdót, megigazítottam a sminkem, vettem egy mély levegőt, majd elindultam az ebédlőbe. Csak a hatalmas hangzavart kellett követnem egészen fel a tetőtérbe.
- Csakhogy itt vagy! Pont időben, a neveket olvassák fel - kap el Mr. Depardieu.
- Miss Diana L.! Texas - topog fel egy vörös hajú csaj, majd integet egy sort. Ezt még elnéztük a maradék államoknál is, mikor már csak ketten voltunk Barbival.
- Barbi P.! Miami - puszidobálás, majd az utolsó név. - A meglepetés versenyzőnkről, akit a világhírű Christopher Depardieu választott ki és vett a szárnyai alá...- erre stylistom felballag a színpadra és átveszi a szót.
- Biztosan sokan hallottátok a hírt, hogy egyik állam két versenyzővel indul. Megfontoltam döntöttem, ki legyen az a lány, akit meghallgatás és selejtező nélkül is kiállíthatok a színpadra. Ezt a lányt Miami-ban találtam meg. Öt jelzőt tudok rá mondani, ami rögtön érthetővé teszi, hogy miért őt választottan. Rendkívül okos és inteligens. Emellett gyönyörű és tehetséges. De ezen jelzőknek legalább a fele elvárás egy ilyen versenyen. Viszont ez a 18 éves lány nem csak ezeket a dicséreteket érdemli meg. Hisz valaki lehet szép kívülről, ha belül nem ugyan olyan, nem ér vele semmit. Az ötödik jelző erre a fantasztikus lányra, az... Hát egyszóval le sem írható. Becsületes, megértő, bízik másokban, segítőkész, bizalommal lehet hozzá fordulni... És még a végtelenségig folytathatnám, de nem szeretném a versenyzők idejét rabolni. Nagy tapsot Lau M.-nek! - felmentem a színpadra és két puszit adtam a levegőben Mr. Depardieu-ek az arca mellett. Integettem én is egy kicsit, majd lementem a stylistommal a színpadról.
- És most bemutatásra kerül a vendégzsűri. Kedves lányok, stylistok! Az R5! - szinte az ütő is megállt bennem, mikor megláttam Ross-ékat. Nem tudtam, hogy ők is a zsűri részei lesznek.


- Ross -


- Köszönjük ezt a szívélyes fogadtatást Miss Michele! Akkor röviden bemutatnám magunkat. Mi vagyunk az R5. Riker, Rydel, Ellington, Rocky és Ross - mutatok végig magunkon. A lányok csak vigyorognak, szerintem ráfagyott a mosoly az arcukra. - És a szokásos zsűrit is szeretnénk felkonferálni. Rydel! - adom oda nővéremnek a mikrofont.
- Miss Michele és Mr. Erhardt! Hosszú évek óta nézem ezt a versenyt. És felemelő érzés a zsűritagok közé tartozni. Köszönöm! - adja oda a mikit Mr. Erhardt-nak. Odaadták a kulcsokat a lányoknak és elmondták a szükséges információkat. Este nyolckor nyitjuk meg a bandával a versenyt.
- Szia! - ölelem meg Barbit a beszédek után. - Meg van már, hogy ki a szobatársad?
- Szia kicsim! Nem még nem találtam meg.
- Kinek örülnél?
- A texasi csajnak, de neki már van szobatársa. Viszont ez a Lau...
- Igen? - fürkészem a tekintetét.
- Neki is örülnék. Biztosan jól meglennénk, kedvesnek tűnik - mosolyog.
- Barbi? - hallunk meg egy hangot a hátam mögül.
- Mr. Depardieu! Örülök, hogy látom...
- Nincs szükség bájcsevejre. Csak a szobatársad miatt jöttem. Kizárólag a szoba ablakos felén alszik és a ruháinak nem szabad összenyomódnia. Lau! - kiált nyávogós hangon.
- Igen? - lépked oda hozzánk Laura.
- A szobatársad Barbi. Jó pihenést! - indul el. - Ne feledd nyugati szárny 135-ös szoba! - kiált vissza.
- Akkor én magatokra is hagylak titeket. Jó szórakozást! - adok egy puszit Barbi arcára. - Örültem a találkozásnak Lau - intek, mire biccent a fejével. Remélem nem eszik meg egymást az éjjel.

6. Fejezet

Sziasztok! Nem szoktam túl gyakran ide írogatni nektek a részek fölé, de úgy gondoltam, hogy itt is elbúcsúzok kedves R5er ismerősömtől. Nyugodj Békében Dóri! :'( <3


- Laura -

- Nincs valami egyéb dolgunk? Mert ebben a magas sarkúban mindjárt leszakad a lábam. És, ha még egy boltot végig kell járnom, akkor inkább már most leülök...- nézek körbe, mikor meglátok egy padot. - Arra a padra - mutatok az út másik felén lévő tárgyra.
- Nyugi bogaram, nem megyünk több boltba - mondja menet közben, de hirtelen megtorpan egy nagy épülettel szemben.
- Nem jön? - állok meg én is.
- Szeretsz énekelni? - biccent az épület felé, amit most, hogy jobban megnézek... Egy stúdió.
- Nem tudom. Még nem próbáltam - mondom bizonytalanul, mire megragadta a kezem és a kocsi sorok között át"rohant" a másik oldalra, majd be az épületbe.
- Illetékteleneknek belépni TILOS! - állít meg minket a biztonsági őr.
- Louis? - néz Mr. Depardieu a nagydarab fickóra.
- Ismerjük egymást? - vonja fel a szemöldökét.
- Christopher... Évfolyam társak voltunk.
- Tényleg Homochrissy! Nem tudtam, hogy változott az ízlésed - nevet gúnyosan, majd felém int.
- Ő itt Lau. A Princess of Beauty szépségverseny meglepetés versenyzője. Most pedig, ha megbocsájtasz, beszélnék Britany-val. Iszonyatosan fontos lenne! - erre a pasas bement a portai asztal mögé telefonálni.
- Mrs. Jamieson! Itt van valami Christopher és magát keresi.
- Christopher? Milyen Christopher? Nem ismerek semmilyen Christopher-t! - hallatszik ki a kiabálás a telefonból.
- Depardieu, Christopher Depardieu - lép az asztal mellé Mr. Depardieu és onnan kiabál, mire a vonal süket lesz és apró lépteket hallunk meg. Egy tőlem vagy 30 cm-rel alacsonyabb nő fut felénk.
- Chris! - öleli meg. - Szólhattál volna, hogy jössz! Miben segíthetek? - indulunk el.
- Szeretném meghallgatni Lau hangját a verseny előtt - teszi a kezét úgy, hogy belekarolhassak.
- A jó öreg szépségverseny. Te viszed Lau M.-et igaz? - állunk meg egy ajtónál. Elkezd a kulcsokkal babrálni, majd sikeresen kinyitja és bemegyünk.
- Akkor had szóljon! - ad a kezembe egy fejhallgatót, majd kimegy. Veszek egy mély levegőt, majd elkezdem énekelni a már ismert számot.

Felnéztem és Mr. Depardieu szeme szinte már könnyes volt. Kirohantam az elkülönített szobából.
- Ennyire rossz a hangom? - nézek kétségbeesetten.
- Rossz? Hiszen ez csodálatos! A hangod akár... akár... semmihez sem tudom hasonlítani. Annyira tökéletes - vesz elő egy babarózsaszín zsebkendőt.
- Christopher! Egy csodát vettél a szárnyaid alá - néz elismerően Britany.


- Ross -

Szombat van és a leghalványabb gőzöm sincs, hogy mit vigyek magammal. A cuccaimat, amin a banda emblémája van, már mind beraktam, de a bőröndöm fele még mindig üres. Holnap reggel indulunk, hogy legyen elég időnk próbálni és, hogy megismerkedjünk a versenyzőkkel. Az a sok lány Amerika minden államából egy, plusz a meglepetés versenyző. Laura... Annyira más volt így. Olyan gyönyörű. Még valahol meg van a dal, amit "együtt" írtunk.
Az íróasztalomhoz rohantam és a fiókokban kezdtem el kotorászni. Meg is találtam, amit kerestem... Loser like me.
"Azt gondolod, hogy egy nulla vagyok (Yeah, You may think that I'm a zero)... De héj mindenki aki lenni akarsz lehet, hogy úgy kezdte, mint én (But hey, everyone you wanna be, probably started over of like me)..."
"Rajta lökj csak újra neki a szekrénynek (Push me up against the locker)... De héj én lerázom magamról, majd visszaadom, ha főnököd leszek (And hey, all I do is shake it off, I'll get you back, when I'm your buss)..."
"Akarsz te(You wanna be)... Akarsz te(You wanna be)... Olyan vesztes lenni, mint én(A loser like me)... Olyan vesztes lenni, mint én (A loser like me)"
Ezeken a sorokon akaratom ellenére is elmosolyodtam. Néha szívesen lennék olyan vesztes, mint régen. Igaz, hogy én voltam az első, akit mindig meggatyáztak. De nem kellett másnak lennem. Nem volt szükségem arra, hogy leállítson a barátnőm óra közben, nehogy valami okosat mondjak. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt barátnőm, de volt egy legjobb barátom. Valaki, aki megértett és együtt bohóckodott velem a matekpéldákon. Valaki, aki olyan volt, mint én. Persze mi voltunk a nyomi pár, de nem érdekelt. Tetszett, ahogy Laura paradicsom vörös fejjel magyarázkodik. Mindig tudtam, hogy többet érez irántam, hogy nem csak a barátom akar lenni. De nem zavart Laura... Ő más volt, mint a többiek. Valamilyen szinten én is beleszerettem, de eltávolodtunk és Barbi is csak úgy a semmiből jött. Szeretem, de Barbit is. Csak nem tudom pontosan, hogy melyikőjüket bírom jobban... Ez olyan bonyolult, mint a bátyámnak Riker-nek a gyökvonás. Mikor a fősulis matekról van szó csak nevetve kérdezem tőle, de szinte mindig, hogy "Mizu bátyus? Azok a hülye törtek megint összetörtek?". Ő pedig azzal magyarázkodik, hogy a számológépet nem dísznek találták ki. Annyira gáznak tudom néha tartani, hogy a legtöbb dolgot jobban tudom, mint mások, viszont ha belegondolok van jó oldala is.
- Neked nem kell ráülni a bőröndödre? - ront be Ell a szobámba.
- Jelenleg annyi hely van a bőröndömben, hogy akár te is belefeküdhetnél - nevetek fel keservesen.
- Kell segítség? Mert akkor szólok Stormei-nak - nevet, mire csak bólintok, hogy hívja anyát. Nem kellett messzire mennie, mert anyu rutin ellenőrzésében én voltam a következő.
Mikor már sikerült megtölteni a bőröndömet, anyu észre vette, hogy valamin elgondolkoztam.
- Minden oké? - ül le mellém az ágyra.
- Szerinted mikor vagyok igazán önmagam? - meredek magam elé.
- Ha arra gondolsz, hogy én mikor látlak boldognak akkor azt kell, hogy mondjam, nem most. Mikor a színpadon állsz és mikor tanulsz. Valahogy mind a kettő a részed. De valami más bajod is van. Nekem elmondhatod.
- Az a lány... Én ismerem őt, Laura az.
- Nagyon megváltozott.
- Ami klassz meg minden, de...
- Beleszerettél. Megint - mosolyog, mire egy aprót bólintok. - A te döntésed. És tudom, hogy jól fogsz dönteni - ad egy puszit a homlokomra.

5. Fejezet

- Laura -


- Hol egy tükör? - kérdezem rögtön, ahogy a gép elérte a repülési magasságot.
- Az asztal alatti lila dobozban - pattan fel, majd elővesz egy nagyobb tükröt. Még mielőtt bármit láthatnék eltakarja a szemem a kezével. Felállunk és pici, gyors léptekkel topogunk valahova. Kinyit valamit, majd elveszi a kezét, de szemem még mindig csukva van.
- Háromig számolunk és kinyitod a szemed! - fogja meg a vállamat.
" 1... 2... 3 "- mondjuk szinkronban, majd kinyitom a szemem.
- Úristen! Úristen! - legyezek az arcom előtt.
- Szerintem a jelző, amit magadra keresel... Gyönyörű.
- Ez elképesztő. Nem merek sírni, nehogy elmosódjon a sminkem - nevetek a sírás határán.
- Látod Laura? Ez végig benned volt, csak nem merted előhívni - mosolyog kicsit meghatódva.
- Köszönöm - fordulok meg, majd megölelem. Habozik egy kicsit, de visszaölel.
- Nem mindenki hajlandó elviselni engem, de te... Nem csak megtetted, de hallgattál is rám, sőt megbíztál bennem. És az, hogy ennyire hálás vagy... Biztos vagyok benne, hogy szebb és emberibb vagy, mint bármelyik ellenfeled - mosolyog biztatóan. Kicsit egoistán hangzik, de le sem tudtam tenni a tükröt, amíg Washington-ba nem értünk. Amint leszálltunk a gépről TV-sek vettek körbe minket.
- Christopher! Hogy jellemezné a Princess of Beauty szépségverseny meglepetés versenyzőjét? - nyomnak egy mikrofont Mr. Depardieu képébe.
- Lau különleges lány. Okos, inteligens, tehetséges és mindezek mellett csinos és meseszép. És most versenyen kívül is láthatják - fogja meg a kezem és a kamerák elé vezet.
- Kedves nézőink, Lau M.! Lehet hozzád néhány kérdésünk? - nyújtja felém a mikit, de stylist-om elrántja azt.
- Ha most kérdezik ki, akkor nem marad semmi a verseny közbeni interjúkra - válaszolja, majd utat teremt nekünk a tömegben és elvezet. Beülünk egy limóba és elhajtunk.
- Interjúk? - csodálkozom.
- Drágaságom, neked attól kell a legkevésbé félned! Elég hamar kapcsol az agyad ahhoz, hogy ne tűnj teljes szerencsétlenségnek. Viszont az már nagyobb gond, hogy vajon mi a tehetséged.
- Ezen sosem gondolkoztam el. Nekem mindig csak a tanulás volt az első.
- Ami jó, mert nem tudnak neked kereszt kérdést feltenni. Viszont meg kell kérdeznem...
- Igen?
- Ha győzöl mit fogsz mondani? Kiknek a javára nyerted el a legszebb tini díjat? Bárki és bármi lehet.
- Akkor legyenek az iskolákban lévő elnyomott diákok.
- A nyomik? - vonja fel a szemöldökét.
- Pontosan. Amíg maga nem jött, én voltam a sulink legnagyobb vesztese. És most nézzen rám! Képes vagyok arra, hogy megváltoztassam az emberek véleményét az olyanokról, mint én - erre nem szól semmit, csak halványan elmosolyodik. Egészen egy szállodáig utaztunk, majd felmentünk a szobáinkba. Öt csillagos szálloda, az alagsorban spa-val. Élni tudni kell. Mr. Depardieu a szomszéd szobából rohant be hozzám. Elmentünk vásárolni, de szerintem ő jobban örült a körjáratnak a városban, mint én. Az összes előkelő, luxus, divatos boltot végigjártuk, ami Washington területén található. Persze limuzinnal mentünk, de még így is kicsit fárasztó volt. De jó volt úgy vásárolni, hogy nem kellett az árakat nézni, mivel az egészet a milliomos stylist fizette. Annyira más, mint a többi ember. Megért engem, ez pedig kölcsönös. Alig 7 éve ő is hasonló cipőben járt, mint én. Csak azért, mert kimerte mondani, hogy meleg. Tudja, milyen nehéz beilleszkedni valahova, ahogy azt is tudja, milyen az ha nem sikerül. Reménytelennek hitte magát és az életét is, és milyen sokra vitte azzal, hogy nem adta fel. Remélem az én "hamupipőke" történetem is így fog végződni.


- Ross -


- Srácok! Az egyik versenyzőről fognak beszélni a TV-ben - kapcsolja be anya a TV-t. Erre persze Barbi egyből letette a magazinját, amit az ölembe dőlve lapozgatott.
- Ez Christopher Depardieu! - pattan fel barátnőm.
- Ki? - kérdezzük szinkronban a srácokkal, mert ötünk közül egyedül Rydel volt képben a dolgokkal.
- Egy világhírű francia stylist - válaszolja nővérem. - Vele érkezik a meglepetés versenyző. Mi van vele? - fordul barátnőmhöz, aki mély levegőt vesz, hogy visszafolytcsa a dühét.
- A verseny selejtezője előtt a szüleimmel felkerestük, hogy segítsen nekem, mire ezt reagálta, idézem: "Barbara, csak igazi tehetségek és szépségek férnek bele a repertoáromba, de az olyanok, mint te... Semmi esély rá, hogy együtt dolgozzunk". Ki az a csaj, aki nálam szebb és tehetségesebb? - mered a TV-re, amiben az a francia hapek kezénél fogva óvatosan bevezeti... Ez lehetetlen! Laura? Messziről felismerem ezt a mosolyt, még így is, hogy ki van fehérítve. Ahogy elnézem Barbi még a hasonlóságot sem vette észre. Nem szólok senkinek, de ez tuti, hogy Laura. Ha ez kiderül, Barbinál kitör a III. Világháború. De az is lehet, hogy szabotálni akarja majd Laut, vagy nem tudom, de ennek nem lesz jó vége.

Trailer

Drága Vattacukraim!
Készítettem nektek egy trailert a bloghoz, remélem elnyeri a tetszéseteket.

4. Fejezet

- Laura -


És elolvastam 13 divat lapot. Hurrá! Ez idő alatt teljesen kész lett a hajam és a körmöm. Jelen pillanatban a képemet gőzölik. Meleg, párás és alig kapok tőle levegőt. A személyi kozmetikusom Avengelin valamit babrált az arcommal, elméletileg kitisztította, de nekem úgy tűnt, mintha varázsolna valamit. Ezek után jött az, amitől a legjobban féltem... A szemöldök szedés. Nem hangzik olyan vészesen annak, aki reggeleit ezzel tölti, de nekem... Huh! Csak annyira van kiszedve, hogy ne érjen össze. Hallgattam is a "Lau drágám, ő itt a szemöldökcsipesz. Csipesz, ő itt Laura" féle beszólásokat.
- Most pedig felteszek egy tartós műszempillát - jelenti ki, miután eltávolította a szemöldököm nagy részét. Avengelin oly annyira ügyes volt, hogy szinte semmit sem éreztem. Elkészítette a sminkemet, esküszöm, ennyi festéket eldolgozni rajtam... De valahogy összehozta. Mr. Depardieu felállíttatott és bevezetett egy karton mögé, ami olyan harmónikásan összehajtható, vagyis hordozható öltöző. Felvetetett velem egy olyan fehérnemű szettet, ami szerencsémre nincs agyon csipkézve. De még ez sem elég, mert ha már ez, akkor az is, így rám aggatott egy kék koktél ruhát, amit persze az olyanok, mint mondjuk én, képtelenek a legtöbbször rendesen felvenni. De édes, kedves stylist-om ezt is megoldotta, mert hogy odatopogott hozzám és eltekerte/csavarta, húzta hol lejjebb, hol feljebb. A sikeres hadművelet után még várt rám egy pár kör a házban, mert Miss magassarkú és én csak most találkoztunk. Alig hajnali kettő volt, mire mindennel végeztünk, vagyis majdnem mindennel...
- Hölgyem, Uram! Bemutatom Lau M.-et a Princess of Beauty meglepetés versenyzőjét - konferál fel Mr. Depardieu, mire kivonulok a házunk elé. Apám, anyám hirtelen szikrát sem kapott.
- Te ki vagy és mit csináltál a lányunkkal? - jön oda hozzám apa, miközben ölelésre nyitja a kezét, de megállítom.
- Nem mondom, hogy nem vágyom egy nagy családi ölelésre, de annyit szenvedtem, hogy ki kell hogy mondjam... Ne nyúlj a hajamhoz. Tényleg még nem is láttam magamat! - fordulok felháborodottan Mr. Depardieu-höz.
- Több órád lesz, hogy csodáld magad, mivel most Washington-ba utazunk, hogy kitaláljuk, miben vagy tehetséges. Addig is... - egyenesíti ki a hátam. - Próbálj ne összeesni!
Ki indultunk a reptérre, ahol Mr. Depardieu magángépe már útra készen állt. Elbúcsúztam anyáéktól, mert ők majd csak az elődöntőre jönnek, ahol kiderül, hogy kik azok, akik tovább jutnak a középdöntőbe, majd onnan a döntőbe. Mr. Depardieu valami olyat mondott, hogy a legjobb 20, majd 15 és végül 10 jut be.
Irány Washington!


- Barbi -


- Zöld vagy narancssárga? - kérdezem magamtól a tükör előtt állva, mivel súlyos kendő problémáim vannak. - De lehet, hogy a kék jobb lenne - raktam a nyakamba az említett színt. Lesétáltam a konyhába, ahol a már kész gyümölcsös müzlim várt rám.
- Jó reggelt szépség királynőm! - ad egy puszit a fejemre apu, majd leül mellém reggelizni.
- Hogy tudsz korán reggel baconbe tekert húst enni tojással? - ingatom rosszallóan a fejem.
- A tudat vezérel, hogy majd te megnyered helyettem is a versenyt - nevet. Erre én csak mosolyogva ugyan, de szem forgatva folytattam reggelim.
- Ross keresett - jön be anyu is, de véletlenül sem mondja, hogy mit akart.
- És? - kérdezek rá végül.
- Ja! Csak azt mondta, hogy kocsival érted jön - erre csak bólintok, felállok és beteszem a tányérom a mosogatógépbe. Felmentem a táskámért, közben megpillantottam az ablakon át, hogy Ross megáll a házunk előtt.  Beszálltam mellé, majd a sulihoz indultunk. Ahogy beléptem az iskola ajtaján, hatalmas tapsvihar fogadott. Mindenki mondta, hogy nekem szurkol a versenyen, bár tudják, hogy nincs rá szükségem. A nap hamar eltelt. Azon mondjuk elcsodálkoztam, hogy a kis nyomi nem volt ma suliban. Még soha egy napot sem hiányzott. Kezdek kíváncsi lenni, hogy mi történt vele.

3. Fejezet

- Laura -


Elgondolkodtam... Mégis mi a frászt csinál már három órája a hajamon?! Sőt most már a körmömmel is babrálnak valamit. Ami egy kicsit csikiz is. Ha festik, akkor remélem nem valami extra színűre, mert például a méreg zöld nem az én világom. Viszont egy kis pirosat, vagy lilát eltudnék viselni. De nem tudom, hogy milyenre csinálják, mert Mr. Depardieu a köntöshöz passzoló rózsaszín, tollas/pihés szemfedővel eltakarta előlem a külvilágot, ami jelen esetben a nappali, vagyis az S.O.S szoba, ahogy drága stylist-om nevezné. Olyan furcsa nekem, hogy tegnap még nem voltam hajlandó elviselni a szépségtippes, divatbemutatós műsorokat, most meg egy szépség szalonban pihenek, ami anno a nappalink volt.
- Lau, kicsi szívem, ez most egy kicsit fájni fog, de ne aggódj itt vagyok neked lelki támasznak - fogja meg a vállam Mr. Depardieu. - De azért adjunk neki valamit, amire ráharaphat - jelenti ki, majd érzem, hogy valami elsuhan a fejem mellett. Azt a szivacsos izét, amit az előbb eldobtak mellettem, beteszi a számba. Már előre félek, mi lesz ebből az egész felhajtásból. Valami meleget folyattak a lábamra, amit egy minimális idő elteltével le is rántottak, mire akkorát ordítottam, hogy anyám kiszaladt a szobából, hogy megnézze minden oké-e. Meggyőződött róla, hogy csak megkínoznak, de életben hagynak, ezért visszavonult. Mármint gondolom, hogy valami ilyen történt, mert kettőig nem látok, még mindig. Ezekután folytatódott az öldöklés. Az előbbi hadműveletet még eljátszották a többi végtagomon is.
- Mire készülnek?! - kérdezem ijedten, mert azt a meleg izét, ami utólag kiderült, hogy gyanta, a szám fölé kenték. - Nincs bajuszom, nem szükséges letépni a bőrt onnan is! - tiltakozok. Bár egy fél perc múlva rájöttem, hogy tök fölösleges jártatnom a szám, mivel ismételten megtették. A testemnek már nincs része, ahol lenni bármi is.
- És most beülsz a búra alá! Vagyis a búra jön hozzád - tesznek fölém, ezek szerint egy búrát. - Még egy óra.
- Addig nem aludhatok? Vagy ha valaki odaadná a matek/fizika/töri/biosz, vagy bármelyik könyvem, nekem az is megfelelne - erre Mr. Depardieu leveszi a szememről a takarást.
- Rendben! Mivel még nem álltál neki hisztizni, pedig négykor kezdtük és este fél nyolc van, ezért ezt az egy órát végig tanulhatod - nyom a kezembe egy divatlapot.
- Nem akarok hálátlannak tűnni, de ez itt mi? - vonom fel a szemöldököm.
- A héten már úgyse mész iskolába, ahogy a következő hónapban sem, ezért ettől a perctől kezdve csak és kizárólag a diétás ételek, a szépségápolási szerek, a divatlapok és a stylist-od, vagyis én létezek a számodra. Ha nyerni akarsz, az csak így megy - néz rám komoly tekintettel. Veszek egy mély levegőt, bólintok, majd elkezdem nézegetni a magazint.


- Ross -


A vacsora után még haza kísértem Barbit, majd a srácokkal meghallgattuk azt a dalt, amivel megnyitjuk a versenyt.
- Ez klassz... - állapítja meg a nővérem.
- Persze, hogy klassz, hiszen én írtam - ad egy pacsit magának Rocky, mire Riker morcosan néz öccsére. - Akarom mondani, mi írtuk - helyesbít.
- És mi az új kedvenc dalomnak a címe? - kérdi mosolyogva anya, aki ezek szerint végig a própa szoba ajtajánál állt.
- All about a girl - válaszolja Riker. Még egy darabig beszélgettünk, pontosan tizenegy óráig, majd elvonultunk aludni. Előtte persze elmentem zuhanyozni, amilyen profi vagyok, hajmosás közben belefolyt a sampon a szemembe. Kikászálódtam a fürdőből, de annyira homályosan láttam, hogy ahogy az ágyam felé mentem beleütköztem a szekrényembe, amiről valami könyvszerű esett le. Felvettem és az ágyhoz sétáltam vele. Miután sikeresen kitisztult a látásom megnéztem, hogy mit vertem le. Egy régi fotóalbumot tartottam a kezemben. Ki volt díszítve, szerintem Delly valamelyik kiskori munkássága. Kinyitottam és egyből rájöttem, hogy ez nem a nővérem műve. Ezt az albumot ketten csináltuk Laurával, még mikor az első páros matek versenyünkre mentünk. Az összes képünk mellé volt írva egy-egy aranyköpés tőlünk, amit a versenyek alatt mondtunk. Az utolsó kép alig egy éve készült az iskolai tudás tíz próbán. Be se ragasztottuk és az idézetünk se került rá. Azon a napon keresett fel minket a lemez kiadónk. A következő napon pedig összejöttem Barbival, ekkor távolodtam el Laurától. Miközben nézegettem a képeket elaludtam.

2. Fejezet

- Laura -

- Laura nem jössz emelt matekra? - kap el a folyosón Blake, a tanuló társam.
- Ma sajnos nem tudok menni, mert közbe jött valami. De hidd el szívesebben matekoznák, minthogy azt a meleg fracia ürgét hallgassam - erre csak furán néz rám, de mivel nem tudom, mi csapta ki nála a biztosítékot, csak legyintek, hogy nem fontos, majd gyalog hazaindulok. Valaki hátulról rámdudált, mikor hátra néztem Barbi ezüst színű sportkocsiával találtam szemben magam. Ross ült a volán mögött, Barbi pedig egy nagy üdítős poharat tartott a kezében. Rögtön leesett, hogy mit akar, de nem tudtam mit tenni. Ha el is futnék, tuti utólérnek. Így csak lassan teljesen megfordultam, ő pedig képen öntött egy adag mangó-kiwi turmixxal.
- Héj Laura! Nézd hétfőtől a szüleid TV-jét, mert élőben közvetítik a győzelmem.
- Hagyd már Barbi, van neki más problémája is, nem csak te! - próbálja fékezni barátnőjét Ross.
- Nem hagyom! Tanulják már meg az olyanok, mint ő, hogy hol a helyük. Az árnyékunkban... - erre Ross rálép a gázra, de még időben hajítja el Barbi az üres poharat, ami pont fejen talál. Miután elmentek, zokogva haza rohantam. Mr. Depardieu még mindig ott volt nálunk.
- Maga még itt van? Remek! Akkor kezdjen velem valamit! - rontok be a nappaliba.
- Tetszik ez a fellángolás! De mégis miért vagy csupa trutyi? - emeli meg a pulcsim ujját két ujjal.
- Az most nem számít, a lényeg, hogy győzni akarok!
- Zuhanyozz le! Addig én átszaladok, vagyis át kocsikázok, nehogy megizzadjak, a hotelbe. Ehhez az S.O.S. csomagom kell. Sürgős Oltári Stylist csomag, a rövidítés nélkül. Zuhanyozni most! - csapja be maga után az ajtót. Elmentem lefürdeni, majd egy olyan fél óra múlva törölközőben előjöttem. A nappaliból hatalmas zajt hallottam, ezért úgy ahogy voltam, lementem.
- Mi a... - torpanok meg látván a felállított fodrásszéket, valamint a teli ruhaálványokat, nem is beszélve a több ládányi sminkről. Teljesen felforgatták a nappalinkat.
- Laura bogaram, gyere csak! - invitál beljebb Mr. Deparfieu. Rám ad egy hosszú rózsaszín köntöst, majd leültet a fodrásszékbe. - Ő itt Carlos, a mesterfodrászom. Ő fogja legyőzni azt az izét a fejeden - mutat teljes tenyérrel végi a hajamon.
- Először is, egyenes? Pfujj! Alulról kicsit behullámosítom, ami kicsit megemeli, mert így nagyon lapos. Az alja lehetne szőkés, miután vágtam belőle. Rendben! - ragadja meg az ollót.


- Ross -

- Néha nem értelek Barbi. Mit ártott neked Laura? - kérdezem, de az úton tartom a szememet. Senkinek sem hiányzik, hogy összetörjem a kocsit, vagy hogy balesetünk legyen.
- Egyszerűen csak nem akarom, hogy az a lúzer visszahúzzon téged. Ha vele barátkoznál az olyan lenne... Végül is az oroszlán se haverkodik a koalákkal.
- Azok gazellák... Az oroszlán és a koala nem egy élettéren osztozik - javítom ki.
- A lényegen ez akkor sem változtat. Ha fontos vagyok neked, elfelejted azt a vesztest - erre nem szólok semmit, csak bólintok. Barbival nem tanácsos vitatkozni, mert a végén bizonyítja az igazát és az senkinek sem jó.
Bementünk az egyik ruhaszalonba, de én csak ültem és telefonoztam, amíg drága barátnőm körbe-körbe topog a magassarkújában a boltban. Mire végre lecsökkentette a felpróbálandó ruhák számát vagy 30-ra, berohant a fülkébe. Imádom Barbit, de úgy az ötödik báli ketyere után elegem lett és mindegyikre azt mondtam neki, hogy tökéletesen néz ki benne. A végére már a boltban dolgozó csajnak is őt kellett néznie, mert nem tudott dönteni. Végül elhoztunk egy türkizkék báliruhát. Útközben eszébe jutott, hogy nincs a ruhához illő cipője. Na akkor irány a pláza! Végig jártuk az összes cipőboltot, de az lett a vége, hogy visszamentünk az első cipőbirodalomba és megvettük azt a cipőt, amit elsőre nézett ki magának. Ugyan olyan kék, mint a ruha, csak pink a talpa. Legközelebb inkább odaadom neki a tárcám, hogy menjen el valamelyik barátnőjével. A cuccokat felvittük hozzá, majd elmentünk egy kínai étterembe. Természetesen akkor jut ilyesmi az eszembe, mikor a szüleim és a tesóim is oda mennek. Leültünk az asztalukhoz és együtt kajáltunk. A családom is gratulált Barbinak, hogy bejutott, majd az is kiderült, hogy az államokból egy-egy lány lesz, kivéve egyből, mert valami fiatal, neves, francia stylist új "Miss Tini Amerikát" talált. Viszont azt senki se tudja, hogy az ország melyik részéből érkezik. Az össz infónk, hogy Lau M. néven nevezték, de a stylist-ján kívül senki se látta. A hétfői megnyitón úgyis megtudjuk milyen...

1. Fejezet

- Laura -

Az este úgy feküdtem le aludni, mint mindig. Reménykedtem, hogy holnap, vagyis ma nem ébredek fel. Ahogy megszólalt az ébresztőórám, a gyomrom görcsbe rándult. Felkeltem és elkezdtem készülődni. Zuhanyzás, fogmosás, majd kivettem az első bő farmerom és pulcsim a szekrényemből és felvettem. A sminkemet meg se kísérlem megcsinálni. A szemüvegem eltakarja, meg amúgy is olyan vagyok, mint valami csöves, rajtam csak egy csoda segítene. Lebaktattam a konyhába, de csak az ajtóig jutottam, mert hallottam, hogy valaki más is van a szüleimen kívül a helységben.
- Egyszerűen felfoghatatlan! Felfoghatatlan, hogy nem szúrja ki a szemüket egy ilyen csodás teremtmény, mint a lányuk - mondja felháborodottan az idegen, aki mellesleg szerintem meleg és francia.
- Értse meg Mr. Depardieu, hogy nekünk mindig a mi kicsi lányunk lesz a legszebb, de sokak nem így gondolják! - magyarázkodik az anyám.
- Legalább had nézzem meg - erre csak benyitottam és vártam, hogy valaki elmagyarázza, mi az istent csinálnak itt. Ácsorogtam egy kicsit, mert az a francia fazon mindenáron végig akart mérni.
- Végzett már? - toporgok türelmetlenül.
- Jó lenne, ha nem mocorognál! Próbálom felmérni a károkat. Fordulj! - hadonászik, mint valami retardált. - Mondom fordulj! - erre csak vállat vonok és megfordulok. - Egek! Valaki hívja a divat rendőrséget, mert ezért életfogytiglan járna! Aranyom, nem mondták neked, hogy ne apuci szekrényéből öltözz? Van ruha ebben a házban, ami nem olyan, mintha a férfiosztályon vetted volna?
- Én szeretem ezeket a ruhákat. Kényelmesek és legalább nem mutatnak olyan vészesen, ha valamit a nyakamba borítanak a suliban.
- Kis szívem, van egy heted, hogy leszoktasd magad a bő cuccokról, mert ilyen hacukában nem szállsz fel a magángépemre jövőhét hétfőn! - áll meg előttem csípőre tett kézzel.
- Valaki avasson már be! Hova megyünk a jövő héten? Vagy egyáltalán mi ez az egész? - nézek pöszén.
- Részt veszel Amerika, sőt nem is csak Amerika, hanem a világ egyik legnevesebb szépség versenyén! Mucikám a hétvégén ebből a Laurából nem marad semmi - mutogat.
- Maga nem tudja, mire vállalkozik - ingatom a fejem. - Én már 18 éve próbálok megváltozni. Mint látja zéró sikerrel.
- Christopher Depardiau nem adja fel egyhamar - néz rám elszántan. - Délután kezdjük a felkészítésed. A járásod, a tartásod, meg úgy minden elfogadhatatlan - jár körbe, miközben az ujjával a vállamon sétálgat.
- Nagyszerű, de nekem most már tényleg mennem kell. Tudja iskola, merthogy én még oda is járok.
- Cinikus, szarkasztikus és még öltözködni sem tud. Remélem valami tehetséged azért van - erre csak megrázom a fejem jelezve, hogy nem tudok ilyenről.
- Hosszú hetünk lesz - sóhajt egyet, majd leül a székre. Lassan kilopakodok és felszállok az éppen érkező iskolabuszra.

- Ross -

A busz öt perc múlva ideér, de még mindig nem tudom, hogy a farkasos bördzsekim, vagy a focista mezemhez tartozó citromsárga pulcsim vegyem fel. 
- ROSS! - kiabál anya. Elhajítom a bőrdzsekim és felkapom magamra a pulcsim, majd lerohanok a konyhába.
- Igen? - állok meg az asztal mellett.
- Kértelek, hogy számold át a hozzávalók mennyiségét a sütihez. Megcsináltad? - erre csak szemforgatva felmentem a szobámba és megfogtam a kupac lapot, amin számoltam és a kis papírt, amire a végeredményeket írtam. Felkaptam a táskám, bedobtam a konyhába a papírokat, amire anyám azzal a "az én kicsi fiam egy zseni" nézésével végigmért, majd kitessékelt az ajtón, nehogy lekéssem a buszt. Felszálltam és abban a pillanatban elindult a jármű. Esélyem sem volt megkapaszkodni, ráadásul meg is csúztam és ráestem valakire. Na ez a napom is jól indul! Először csak a bőcuccokat és a tornacsukát láttam meg, így azt hittem egy srácra estem rá.
- Bocs haver! - állok fel, majd őt is felsegítem, ahogy szembe áll velem felismerem. - Ne haragudj Laura, nem volt szándékos - magyarázkodom, de ő csak égő vörös fejjel kikerült, majd leül.
- Hagyd azt a nyomit Rossy! Gyere, mindenki rád vár itt hátul! - fogja meg a vállam Barbi. Még egy pillanatra ránéztem Lau-ra, aki elővett egy Shakespeare kötetet, de nem nézett rám. Hátra mentem a barátaimhoz és végighülyültük azt a tíz percet, amíg a sulihoz értünk. Bent az órák, mint általában, lassan és unalmasan teltek. Alig bírtam megállni, hogy fizikán ne javítsam ki a tanárt, de hála az égnek Laura kijavította helyettem. Ugyan ez volt matekon és kémián is. Ha nem vigyázok, hamar visszacsúszok az iskolai ranglétrán. Ebédnél ismét elsőként kaptuk meg a kajánkat, ami ma Grillezett csirkemell volt salátával, de csak a focistáknak és Barbi barátainak. A többiek rejtélyes húst ettek valami barnás sárga szósszal és krumplipürével, pfujj.
- Ross! Ross! Ross! - lökdös a telójával a kezében drága barátnőm.
- Mi van? - kérdezem, mire kiveszi a kezemből a villámat és kezembe nyomja a mobilját.
- Olvasd el nekem! - noszogat.
- Az oké, hogy a matekhoz nem értesz, se semmi más tanulós dologhoz, de olvasni csak tudsz - vonom fel a szemöldököm.
- Tudok olvasni, de a te szádból akarom hallani, hogy részt vehetek a Princess of Beauty szépség versenyen.
- Ha tudod, hogy mehetsz akkor... Inkább felolvasom, mert addig úgy se hagysz békén - nyitom meg az üzenetet.
"Miss Palvin! Gratulálunk! Ön képviselheti Miamit a Princess of Beauty szépség versenyen. Szeretettel várjuk önt és stylist-ját hétfőn New York-ban. Üdvözlettel: A Beauty csapata"
- Gratulálok Kicsim! - csókolom meg. - És, hogy lásd, mennyire biztos vagyok abban, hogy te győzöl, ma elmegyek veled báliruhát venni a díjkiosztóra. Olyat választasz, amilyet szeretnél, én fizetek.
- Jaj kicsim, ez olyan édes tőled. - ad egy puszit az arcomra. - Bárcsak velem jöhetnél! Nem akarsz véletlen felcsapni zenészből stylist-nak? - nevet.
- A helyzet az, hogy ugyan stylist nem vagyok, de... - fogom meg az arcát, hüvelykujjammal pedig végig simítok a tökéletes arccsontján. - A zsűriség is valami nem? - mosolygok.
- Várj, akkor...
- A banda lesz a sztár zsűri. Szóval Barbi P. mi a véleményed a világbékéről? - kérdezem nevetve. - De viccet félre téve... Az öt embernek teljesen pártatlannak kell lennie. Ötünknek csak egy szavazata lesz - mondom komolyan.
- Nem kérlek, hogy szavazz rám, de ne csavarja el egy szépség se a fejedet - csókol meg nevetve.
- Nem fogja, ne aggódj! És suli után elmegyünk neked ruhát nézni - jelentem ki.

Prológus

Ebben a kis bevezetőben részleteket mutatok a főszereplő lány Laura gimis életéből. Remélem tetszik :) Az első rész szeptember elsején kerül majd fel. Addig is xoxo : Klauu M.

- *** -

- Biztos nem szeretnél inkább egy szoknyát felvenni? - kérdezi anya, mikor kilépni készülök az ajtón.
- Nem. Szia! - megyek ki, majd felszállok a buszra. A jármű közepéig jutottam, mert ott találtam helyet.
- Szia! Szabad ez a hely? - kérdezem az ablak mellett ülő szőke fiútól.
- Szia! Persze - válaszol. - Egyébként Ross vagyok - nyújtja a kezét.
- Laura - fogok vele kezet. Végig beszélgettük az egész utat, majd a suliban elváltunk. A szekrényemhez mentem, betettem a cuccomat, majd a matek felszerelésem társaságában a teremhez indultam. Nyitottam az ajtót, mire a nyakamba esett a tanárnak szánt büdös, nyúlós, zöld trutyi a nyakamba esett. A homály, nevetés és mutogatás közben egy kéz körvonala rajzolódott ki. Megkapaszkodtam benne és felhúzott a földről.
- Ugye jól vagy? - ad egy zsepit.
- Most már igen - mosolygok Ross-ra.

Itt csúsztam le én is és újdonsült barátom is a menőségről.

- *** -

- És az Ifjúsági Tanulmányi Olimpia Matematika fordulójának győztes párja... - nyitja ki a borítékot a verseny főbírája. - Az Einstenek! - felrohantunk az emelvényre és Ross-al a kis kupát az égbe emeltük. Apa készített rólunk egy képet, majd haza mentünk. Mind a két család nálunk volt és hallgatták, hogy hogyan nyertünk.
- És akkor Laura megszólal, ha "itt vonj négyzetet, hogy gyökre emelhessünk!" - nevet Ross. - Nagyon ideges voltál - lök meg játékosan, ahogy a kanapén ülünk.
- Csak félre beszéltem, de legalább nem én próbáltam meg a 0-át 17,964-del megszorozni - lököm vissza nevetve.
- Kíváncsi leszek, mit fognak alakítani a jövőheti történelem versenyen - nevet Rydel, Ross nővére. - Egyébként ez a tiétek - ad a kezembe egy nagy piros fényképalbumot, amibe a ma készült kép már benne is volt.
- Kösz Delly! Héj Lau, írjuk bele a gyökös szöveged! - javasolja Ross.
- De akkor a "majd én megszorzom nullával a tizenhét egész kilencszázhatvannégy ezredet, te addig oldd meg az algebrai kifejezéseket" szövegedet is - nevetek. Fogunk egy-egy csillámos tollat és beleírjuk egymás hülyeségét. Mikor Ross-ék menni készülnek utána szaladok, hogy odaadjam neki az albumot. Bementem a szobámba és az ágyra dőltem. Holnap új osztálytársunk lesz. Egy magyar cserediák. Kíváncsian várom lehet, hogy egészen jó barátok leszünk.

Megjegyezném, hogy a töri versenyen is elsők lettünk, de csak fél ponttal győztünk. Az új osztálytársnőm pedig... Nos nem mondanám, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

- *** -

Kémia óra van. Ross és én egy kísérletet mutatunk be az osztálynak, amiben az alumíniumot égetjük. Elkezdtem felírni az egyenletet a táblára, mikor valaki hátulról hozzám vágot valamilyen ruhadarabot. Egy szoknya volt.
- Héj Laura! Mi lenne, ha az osztály reakcióját néznénk meg arra a kísérletre, hogy csajnak öltözöl? - nevet Barbi a hátammögött. Eldobtam a krétát és kirohantam a teremből, azzal mit sem törődve, hogy az óra még javában tart. Az egyik padhoz futottam és rákuporodva zokogtam.
- Héj, ne foglalkozz vele! Gyönyörű vagy - mosolyog rám Ross. - És Barbi csak szeretne olyan vesztes lenni mi - ölel át, majd mikor elválunk egy apró puszit nyom a számra. Kicsit meglepődök ugyan, de nem lököm el. Hirtelen megérzem, hogy ez már nem csak egy "véletlen" puszi, hanem rendes csók. Életem első csókja...

Ez volt az első és utolsó csókunk Ross-al. Vagyis csak egy darabig...

-***-

- Mondjuk jobb eredményre számítottam - sóhajtok az országos fizika verseny eredményhírdetése után.
- A második hely sem olyan rossz. És csak egy pont kellett volna, hogy nyerjünk. Majd a következőn jobbak leszünk - mosolyog Ross. - Amúgy van valami, amit szeretnék neked adni - vesz elő egy kottát, amin dalszöveg is látható.
- A dalunk? - veszem el mosolyogva.
- Loser Like Me...

Aznap, mikor hazaértünk, nem mi, hanem a banda lett megünnepelve, mivel Ross bandáját felkarolta egy lemezkiadó.
Ez volt az utolsó közös versenyünk. Ross hivatalosan is a menők pártfogoltja lett...