2014. augusztus 31., vasárnap

1. Fejezet

- Laura -

Az este úgy feküdtem le aludni, mint mindig. Reménykedtem, hogy holnap, vagyis ma nem ébredek fel. Ahogy megszólalt az ébresztőórám, a gyomrom görcsbe rándult. Felkeltem és elkezdtem készülődni. Zuhanyzás, fogmosás, majd kivettem az első bő farmerom és pulcsim a szekrényemből és felvettem. A sminkemet meg se kísérlem megcsinálni. A szemüvegem eltakarja, meg amúgy is olyan vagyok, mint valami csöves, rajtam csak egy csoda segítene. Lebaktattam a konyhába, de csak az ajtóig jutottam, mert hallottam, hogy valaki más is van a szüleimen kívül a helységben.
- Egyszerűen felfoghatatlan! Felfoghatatlan, hogy nem szúrja ki a szemüket egy ilyen csodás teremtmény, mint a lányuk - mondja felháborodottan az idegen, aki mellesleg szerintem meleg és francia.
- Értse meg Mr. Depardieu, hogy nekünk mindig a mi kicsi lányunk lesz a legszebb, de sokak nem így gondolják! - magyarázkodik az anyám.
- Legalább had nézzem meg - erre csak benyitottam és vártam, hogy valaki elmagyarázza, mi az istent csinálnak itt. Ácsorogtam egy kicsit, mert az a francia fazon mindenáron végig akart mérni.
- Végzett már? - toporgok türelmetlenül.
- Jó lenne, ha nem mocorognál! Próbálom felmérni a károkat. Fordulj! - hadonászik, mint valami retardált. - Mondom fordulj! - erre csak vállat vonok és megfordulok. - Egek! Valaki hívja a divat rendőrséget, mert ezért életfogytiglan járna! Aranyom, nem mondták neked, hogy ne apuci szekrényéből öltözz? Van ruha ebben a házban, ami nem olyan, mintha a férfiosztályon vetted volna?
- Én szeretem ezeket a ruhákat. Kényelmesek és legalább nem mutatnak olyan vészesen, ha valamit a nyakamba borítanak a suliban.
- Kis szívem, van egy heted, hogy leszoktasd magad a bő cuccokról, mert ilyen hacukában nem szállsz fel a magángépemre jövőhét hétfőn! - áll meg előttem csípőre tett kézzel.
- Valaki avasson már be! Hova megyünk a jövő héten? Vagy egyáltalán mi ez az egész? - nézek pöszén.
- Részt veszel Amerika, sőt nem is csak Amerika, hanem a világ egyik legnevesebb szépség versenyén! Mucikám a hétvégén ebből a Laurából nem marad semmi - mutogat.
- Maga nem tudja, mire vállalkozik - ingatom a fejem. - Én már 18 éve próbálok megváltozni. Mint látja zéró sikerrel.
- Christopher Depardiau nem adja fel egyhamar - néz rám elszántan. - Délután kezdjük a felkészítésed. A járásod, a tartásod, meg úgy minden elfogadhatatlan - jár körbe, miközben az ujjával a vállamon sétálgat.
- Nagyszerű, de nekem most már tényleg mennem kell. Tudja iskola, merthogy én még oda is járok.
- Cinikus, szarkasztikus és még öltözködni sem tud. Remélem valami tehetséged azért van - erre csak megrázom a fejem jelezve, hogy nem tudok ilyenről.
- Hosszú hetünk lesz - sóhajt egyet, majd leül a székre. Lassan kilopakodok és felszállok az éppen érkező iskolabuszra.

- Ross -

A busz öt perc múlva ideér, de még mindig nem tudom, hogy a farkasos bördzsekim, vagy a focista mezemhez tartozó citromsárga pulcsim vegyem fel. 
- ROSS! - kiabál anya. Elhajítom a bőrdzsekim és felkapom magamra a pulcsim, majd lerohanok a konyhába.
- Igen? - állok meg az asztal mellett.
- Kértelek, hogy számold át a hozzávalók mennyiségét a sütihez. Megcsináltad? - erre csak szemforgatva felmentem a szobámba és megfogtam a kupac lapot, amin számoltam és a kis papírt, amire a végeredményeket írtam. Felkaptam a táskám, bedobtam a konyhába a papírokat, amire anyám azzal a "az én kicsi fiam egy zseni" nézésével végigmért, majd kitessékelt az ajtón, nehogy lekéssem a buszt. Felszálltam és abban a pillanatban elindult a jármű. Esélyem sem volt megkapaszkodni, ráadásul meg is csúztam és ráestem valakire. Na ez a napom is jól indul! Először csak a bőcuccokat és a tornacsukát láttam meg, így azt hittem egy srácra estem rá.
- Bocs haver! - állok fel, majd őt is felsegítem, ahogy szembe áll velem felismerem. - Ne haragudj Laura, nem volt szándékos - magyarázkodom, de ő csak égő vörös fejjel kikerült, majd leül.
- Hagyd azt a nyomit Rossy! Gyere, mindenki rád vár itt hátul! - fogja meg a vállam Barbi. Még egy pillanatra ránéztem Lau-ra, aki elővett egy Shakespeare kötetet, de nem nézett rám. Hátra mentem a barátaimhoz és végighülyültük azt a tíz percet, amíg a sulihoz értünk. Bent az órák, mint általában, lassan és unalmasan teltek. Alig bírtam megállni, hogy fizikán ne javítsam ki a tanárt, de hála az égnek Laura kijavította helyettem. Ugyan ez volt matekon és kémián is. Ha nem vigyázok, hamar visszacsúszok az iskolai ranglétrán. Ebédnél ismét elsőként kaptuk meg a kajánkat, ami ma Grillezett csirkemell volt salátával, de csak a focistáknak és Barbi barátainak. A többiek rejtélyes húst ettek valami barnás sárga szósszal és krumplipürével, pfujj.
- Ross! Ross! Ross! - lökdös a telójával a kezében drága barátnőm.
- Mi van? - kérdezem, mire kiveszi a kezemből a villámat és kezembe nyomja a mobilját.
- Olvasd el nekem! - noszogat.
- Az oké, hogy a matekhoz nem értesz, se semmi más tanulós dologhoz, de olvasni csak tudsz - vonom fel a szemöldököm.
- Tudok olvasni, de a te szádból akarom hallani, hogy részt vehetek a Princess of Beauty szépség versenyen.
- Ha tudod, hogy mehetsz akkor... Inkább felolvasom, mert addig úgy se hagysz békén - nyitom meg az üzenetet.
"Miss Palvin! Gratulálunk! Ön képviselheti Miamit a Princess of Beauty szépség versenyen. Szeretettel várjuk önt és stylist-ját hétfőn New York-ban. Üdvözlettel: A Beauty csapata"
- Gratulálok Kicsim! - csókolom meg. - És, hogy lásd, mennyire biztos vagyok abban, hogy te győzöl, ma elmegyek veled báliruhát venni a díjkiosztóra. Olyat választasz, amilyet szeretnél, én fizetek.
- Jaj kicsim, ez olyan édes tőled. - ad egy puszit az arcomra. - Bárcsak velem jöhetnél! Nem akarsz véletlen felcsapni zenészből stylist-nak? - nevet.
- A helyzet az, hogy ugyan stylist nem vagyok, de... - fogom meg az arcát, hüvelykujjammal pedig végig simítok a tökéletes arccsontján. - A zsűriség is valami nem? - mosolygok.
- Várj, akkor...
- A banda lesz a sztár zsűri. Szóval Barbi P. mi a véleményed a világbékéről? - kérdezem nevetve. - De viccet félre téve... Az öt embernek teljesen pártatlannak kell lennie. Ötünknek csak egy szavazata lesz - mondom komolyan.
- Nem kérlek, hogy szavazz rám, de ne csavarja el egy szépség se a fejedet - csókol meg nevetve.
- Nem fogja, ne aggódj! És suli után elmegyünk neked ruhát nézni - jelentem ki.

2014. augusztus 20., szerda

Prológus

Ebben a kis bevezetőben részleteket mutatok a főszereplő lány Laura gimis életéből. Remélem tetszik :) Az első rész szeptember elsején kerül majd fel. Addig is xoxo : Klauu M.

- *** -

- Biztos nem szeretnél inkább egy szoknyát felvenni? - kérdezi anya, mikor kilépni készülök az ajtón.
- Nem. Szia! - megyek ki, majd felszállok a buszra. A jármű közepéig jutottam, mert ott találtam helyet.
- Szia! Szabad ez a hely? - kérdezem az ablak mellett ülő szőke fiútól.
- Szia! Persze - válaszol. - Egyébként Ross vagyok - nyújtja a kezét.
- Laura - fogok vele kezet. Végig beszélgettük az egész utat, majd a suliban elváltunk. A szekrényemhez mentem, betettem a cuccomat, majd a matek felszerelésem társaságában a teremhez indultam. Nyitottam az ajtót, mire a nyakamba esett a tanárnak szánt büdös, nyúlós, zöld trutyi a nyakamba esett. A homály, nevetés és mutogatás közben egy kéz körvonala rajzolódott ki. Megkapaszkodtam benne és felhúzott a földről.
- Ugye jól vagy? - ad egy zsepit.
- Most már igen - mosolygok Ross-ra.

Itt csúsztam le én is és újdonsült barátom is a menőségről.

- *** -

- És az Ifjúsági Tanulmányi Olimpia Matematika fordulójának győztes párja... - nyitja ki a borítékot a verseny főbírája. - Az Einstenek! - felrohantunk az emelvényre és Ross-al a kis kupát az égbe emeltük. Apa készített rólunk egy képet, majd haza mentünk. Mind a két család nálunk volt és hallgatták, hogy hogyan nyertünk.
- És akkor Laura megszólal, ha "itt vonj négyzetet, hogy gyökre emelhessünk!" - nevet Ross. - Nagyon ideges voltál - lök meg játékosan, ahogy a kanapén ülünk.
- Csak félre beszéltem, de legalább nem én próbáltam meg a 0-át 17,964-del megszorozni - lököm vissza nevetve.
- Kíváncsi leszek, mit fognak alakítani a jövőheti történelem versenyen - nevet Rydel, Ross nővére. - Egyébként ez a tiétek - ad a kezembe egy nagy piros fényképalbumot, amibe a ma készült kép már benne is volt.
- Kösz Delly! Héj Lau, írjuk bele a gyökös szöveged! - javasolja Ross.
- De akkor a "majd én megszorzom nullával a tizenhét egész kilencszázhatvannégy ezredet, te addig oldd meg az algebrai kifejezéseket" szövegedet is - nevetek. Fogunk egy-egy csillámos tollat és beleírjuk egymás hülyeségét. Mikor Ross-ék menni készülnek utána szaladok, hogy odaadjam neki az albumot. Bementem a szobámba és az ágyra dőltem. Holnap új osztálytársunk lesz. Egy magyar cserediák. Kíváncsian várom lehet, hogy egészen jó barátok leszünk.

Megjegyezném, hogy a töri versenyen is elsők lettünk, de csak fél ponttal győztünk. Az új osztálytársnőm pedig... Nos nem mondanám, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

- *** -

Kémia óra van. Ross és én egy kísérletet mutatunk be az osztálynak, amiben az alumíniumot égetjük. Elkezdtem felírni az egyenletet a táblára, mikor valaki hátulról hozzám vágot valamilyen ruhadarabot. Egy szoknya volt.
- Héj Laura! Mi lenne, ha az osztály reakcióját néznénk meg arra a kísérletre, hogy csajnak öltözöl? - nevet Barbi a hátammögött. Eldobtam a krétát és kirohantam a teremből, azzal mit sem törődve, hogy az óra még javában tart. Az egyik padhoz futottam és rákuporodva zokogtam.
- Héj, ne foglalkozz vele! Gyönyörű vagy - mosolyog rám Ross. - És Barbi csak szeretne olyan vesztes lenni mi - ölel át, majd mikor elválunk egy apró puszit nyom a számra. Kicsit meglepődök ugyan, de nem lököm el. Hirtelen megérzem, hogy ez már nem csak egy "véletlen" puszi, hanem rendes csók. Életem első csókja...

Ez volt az első és utolsó csókunk Ross-al. Vagyis csak egy darabig...

-***-

- Mondjuk jobb eredményre számítottam - sóhajtok az országos fizika verseny eredményhírdetése után.
- A második hely sem olyan rossz. És csak egy pont kellett volna, hogy nyerjünk. Majd a következőn jobbak leszünk - mosolyog Ross. - Amúgy van valami, amit szeretnék neked adni - vesz elő egy kottát, amin dalszöveg is látható.
- A dalunk? - veszem el mosolyogva.
- Loser Like Me...

Aznap, mikor hazaértünk, nem mi, hanem a banda lett megünnepelve, mivel Ross bandáját felkarolta egy lemezkiadó.
Ez volt az utolsó közös versenyünk. Ross hivatalosan is a menők pártfogoltja lett...