- Laura -
- Hol egy tükör? - kérdezem rögtön, ahogy a gép elérte a repülési magasságot.
- Az asztal alatti lila dobozban - pattan fel, majd elővesz egy nagyobb tükröt. Még mielőtt bármit láthatnék eltakarja a szemem a kezével. Felállunk és pici, gyors léptekkel topogunk valahova. Kinyit valamit, majd elveszi a kezét, de szemem még mindig csukva van.
- Háromig számolunk és kinyitod a szemed! - fogja meg a vállamat.
" 1... 2... 3 "- mondjuk szinkronban, majd kinyitom a szemem.
- Úristen! Úristen! - legyezek az arcom előtt.
- Szerintem a jelző, amit magadra keresel... Gyönyörű.
- Ez elképesztő. Nem merek sírni, nehogy elmosódjon a sminkem - nevetek a sírás határán.
- Látod Laura? Ez végig benned volt, csak nem merted előhívni - mosolyog kicsit meghatódva.
- Köszönöm - fordulok meg, majd megölelem. Habozik egy kicsit, de visszaölel.
- Nem mindenki hajlandó elviselni engem, de te... Nem csak megtetted, de hallgattál is rám, sőt megbíztál bennem. És az, hogy ennyire hálás vagy... Biztos vagyok benne, hogy szebb és emberibb vagy, mint bármelyik ellenfeled - mosolyog biztatóan. Kicsit egoistán hangzik, de le sem tudtam tenni a tükröt, amíg Washington-ba nem értünk. Amint leszálltunk a gépről TV-sek vettek körbe minket.
- Christopher! Hogy jellemezné a Princess of Beauty szépségverseny meglepetés versenyzőjét? - nyomnak egy mikrofont Mr. Depardieu képébe.
- Lau különleges lány. Okos, inteligens, tehetséges és mindezek mellett csinos és meseszép. És most versenyen kívül is láthatják - fogja meg a kezem és a kamerák elé vezet.
- Kedves nézőink, Lau M.! Lehet hozzád néhány kérdésünk? - nyújtja felém a mikit, de stylist-om elrántja azt.
- Ha most kérdezik ki, akkor nem marad semmi a verseny közbeni interjúkra - válaszolja, majd utat teremt nekünk a tömegben és elvezet. Beülünk egy limóba és elhajtunk.
- Interjúk? - csodálkozom.
- Drágaságom, neked attól kell a legkevésbé félned! Elég hamar kapcsol az agyad ahhoz, hogy ne tűnj teljes szerencsétlenségnek. Viszont az már nagyobb gond, hogy vajon mi a tehetséged.
- Ezen sosem gondolkoztam el. Nekem mindig csak a tanulás volt az első.
- Ami jó, mert nem tudnak neked kereszt kérdést feltenni. Viszont meg kell kérdeznem...
- Igen?
- Ha győzöl mit fogsz mondani? Kiknek a javára nyerted el a legszebb tini díjat? Bárki és bármi lehet.
- Akkor legyenek az iskolákban lévő elnyomott diákok.
- A nyomik? - vonja fel a szemöldökét.
- Pontosan. Amíg maga nem jött, én voltam a sulink legnagyobb vesztese. És most nézzen rám! Képes vagyok arra, hogy megváltoztassam az emberek véleményét az olyanokról, mint én - erre nem szól semmit, csak halványan elmosolyodik. Egészen egy szállodáig utaztunk, majd felmentünk a szobáinkba. Öt csillagos szálloda, az alagsorban spa-val. Élni tudni kell. Mr. Depardieu a szomszéd szobából rohant be hozzám. Elmentünk vásárolni, de szerintem ő jobban örült a körjáratnak a városban, mint én. Az összes előkelő, luxus, divatos boltot végigjártuk, ami Washington területén található. Persze limuzinnal mentünk, de még így is kicsit fárasztó volt. De jó volt úgy vásárolni, hogy nem kellett az árakat nézni, mivel az egészet a milliomos stylist fizette. Annyira más, mint a többi ember. Megért engem, ez pedig kölcsönös. Alig 7 éve ő is hasonló cipőben járt, mint én. Csak azért, mert kimerte mondani, hogy meleg. Tudja, milyen nehéz beilleszkedni valahova, ahogy azt is tudja, milyen az ha nem sikerül. Reménytelennek hitte magát és az életét is, és milyen sokra vitte azzal, hogy nem adta fel. Remélem az én "hamupipőke" történetem is így fog végződni.
- Ross -
- Srácok! Az egyik versenyzőről fognak beszélni a TV-ben - kapcsolja be anya a TV-t. Erre persze Barbi egyből letette a magazinját, amit az ölembe dőlve lapozgatott.
- Ez Christopher Depardieu! - pattan fel barátnőm.
- Ki? - kérdezzük szinkronban a srácokkal, mert ötünk közül egyedül Rydel volt képben a dolgokkal.
- Egy világhírű francia stylist - válaszolja nővérem. - Vele érkezik a meglepetés versenyző. Mi van vele? - fordul barátnőmhöz, aki mély levegőt vesz, hogy visszafolytcsa a dühét.
- A verseny selejtezője előtt a szüleimmel felkerestük, hogy segítsen nekem, mire ezt reagálta, idézem: "Barbara, csak igazi tehetségek és szépségek férnek bele a repertoáromba, de az olyanok, mint te... Semmi esély rá, hogy együtt dolgozzunk". Ki az a csaj, aki nálam szebb és tehetségesebb? - mered a TV-re, amiben az a francia hapek kezénél fogva óvatosan bevezeti... Ez lehetetlen! Laura? Messziről felismerem ezt a mosolyt, még így is, hogy ki van fehérítve. Ahogy elnézem Barbi még a hasonlóságot sem vette észre. Nem szólok senkinek, de ez tuti, hogy Laura. Ha ez kiderül, Barbinál kitör a III. Világháború. De az is lehet, hogy szabotálni akarja majd Laut, vagy nem tudom, de ennek nem lesz jó vége.
2014. október 19., vasárnap
2014. október 11., szombat
Trailer
Drága Vattacukraim!
Készítettem nektek egy trailert a bloghoz, remélem elnyeri a tetszéseteket.
Készítettem nektek egy trailert a bloghoz, remélem elnyeri a tetszéseteket.
2014. október 4., szombat
4. Fejezet
- Laura -
És elolvastam 13 divat lapot. Hurrá! Ez idő alatt teljesen kész lett a hajam és a körmöm. Jelen pillanatban a képemet gőzölik. Meleg, párás és alig kapok tőle levegőt. A személyi kozmetikusom Avengelin valamit babrált az arcommal, elméletileg kitisztította, de nekem úgy tűnt, mintha varázsolna valamit. Ezek után jött az, amitől a legjobban féltem... A szemöldök szedés. Nem hangzik olyan vészesen annak, aki reggeleit ezzel tölti, de nekem... Huh! Csak annyira van kiszedve, hogy ne érjen össze. Hallgattam is a "Lau drágám, ő itt a szemöldökcsipesz. Csipesz, ő itt Laura" féle beszólásokat.
- Most pedig felteszek egy tartós műszempillát - jelenti ki, miután eltávolította a szemöldököm nagy részét. Avengelin oly annyira ügyes volt, hogy szinte semmit sem éreztem. Elkészítette a sminkemet, esküszöm, ennyi festéket eldolgozni rajtam... De valahogy összehozta. Mr. Depardieu felállíttatott és bevezetett egy karton mögé, ami olyan harmónikásan összehajtható, vagyis hordozható öltöző. Felvetetett velem egy olyan fehérnemű szettet, ami szerencsémre nincs agyon csipkézve. De még ez sem elég, mert ha már ez, akkor az is, így rám aggatott egy kék koktél ruhát, amit persze az olyanok, mint mondjuk én, képtelenek a legtöbbször rendesen felvenni. De édes, kedves stylist-om ezt is megoldotta, mert hogy odatopogott hozzám és eltekerte/csavarta, húzta hol lejjebb, hol feljebb. A sikeres hadművelet után még várt rám egy pár kör a házban, mert Miss magassarkú és én csak most találkoztunk. Alig hajnali kettő volt, mire mindennel végeztünk, vagyis majdnem mindennel...
- Hölgyem, Uram! Bemutatom Lau M.-et a Princess of Beauty meglepetés versenyzőjét - konferál fel Mr. Depardieu, mire kivonulok a házunk elé. Apám, anyám hirtelen szikrát sem kapott.
- Te ki vagy és mit csináltál a lányunkkal? - jön oda hozzám apa, miközben ölelésre nyitja a kezét, de megállítom.
- Nem mondom, hogy nem vágyom egy nagy családi ölelésre, de annyit szenvedtem, hogy ki kell hogy mondjam... Ne nyúlj a hajamhoz. Tényleg még nem is láttam magamat! - fordulok felháborodottan Mr. Depardieu-höz.
- Több órád lesz, hogy csodáld magad, mivel most Washington-ba utazunk, hogy kitaláljuk, miben vagy tehetséges. Addig is... - egyenesíti ki a hátam. - Próbálj ne összeesni!
Ki indultunk a reptérre, ahol Mr. Depardieu magángépe már útra készen állt. Elbúcsúztam anyáéktól, mert ők majd csak az elődöntőre jönnek, ahol kiderül, hogy kik azok, akik tovább jutnak a középdöntőbe, majd onnan a döntőbe. Mr. Depardieu valami olyat mondott, hogy a legjobb 20, majd 15 és végül 10 jut be.
Irány Washington!
- Barbi -
- Zöld vagy narancssárga? - kérdezem magamtól a tükör előtt állva, mivel súlyos kendő problémáim vannak. - De lehet, hogy a kék jobb lenne - raktam a nyakamba az említett színt. Lesétáltam a konyhába, ahol a már kész gyümölcsös müzlim várt rám.
- Jó reggelt szépség királynőm! - ad egy puszit a fejemre apu, majd leül mellém reggelizni.
- Hogy tudsz korán reggel baconbe tekert húst enni tojással? - ingatom rosszallóan a fejem.
- A tudat vezérel, hogy majd te megnyered helyettem is a versenyt - nevet. Erre én csak mosolyogva ugyan, de szem forgatva folytattam reggelim.
- Ross keresett - jön be anyu is, de véletlenül sem mondja, hogy mit akart.
- És? - kérdezek rá végül.
- Ja! Csak azt mondta, hogy kocsival érted jön - erre csak bólintok, felállok és beteszem a tányérom a mosogatógépbe. Felmentem a táskámért, közben megpillantottam az ablakon át, hogy Ross megáll a házunk előtt. Beszálltam mellé, majd a sulihoz indultunk. Ahogy beléptem az iskola ajtaján, hatalmas tapsvihar fogadott. Mindenki mondta, hogy nekem szurkol a versenyen, bár tudják, hogy nincs rá szükségem. A nap hamar eltelt. Azon mondjuk elcsodálkoztam, hogy a kis nyomi nem volt ma suliban. Még soha egy napot sem hiányzott. Kezdek kíváncsi lenni, hogy mi történt vele.
És elolvastam 13 divat lapot. Hurrá! Ez idő alatt teljesen kész lett a hajam és a körmöm. Jelen pillanatban a képemet gőzölik. Meleg, párás és alig kapok tőle levegőt. A személyi kozmetikusom Avengelin valamit babrált az arcommal, elméletileg kitisztította, de nekem úgy tűnt, mintha varázsolna valamit. Ezek után jött az, amitől a legjobban féltem... A szemöldök szedés. Nem hangzik olyan vészesen annak, aki reggeleit ezzel tölti, de nekem... Huh! Csak annyira van kiszedve, hogy ne érjen össze. Hallgattam is a "Lau drágám, ő itt a szemöldökcsipesz. Csipesz, ő itt Laura" féle beszólásokat.
- Most pedig felteszek egy tartós műszempillát - jelenti ki, miután eltávolította a szemöldököm nagy részét. Avengelin oly annyira ügyes volt, hogy szinte semmit sem éreztem. Elkészítette a sminkemet, esküszöm, ennyi festéket eldolgozni rajtam... De valahogy összehozta. Mr. Depardieu felállíttatott és bevezetett egy karton mögé, ami olyan harmónikásan összehajtható, vagyis hordozható öltöző. Felvetetett velem egy olyan fehérnemű szettet, ami szerencsémre nincs agyon csipkézve. De még ez sem elég, mert ha már ez, akkor az is, így rám aggatott egy kék koktél ruhát, amit persze az olyanok, mint mondjuk én, képtelenek a legtöbbször rendesen felvenni. De édes, kedves stylist-om ezt is megoldotta, mert hogy odatopogott hozzám és eltekerte/csavarta, húzta hol lejjebb, hol feljebb. A sikeres hadművelet után még várt rám egy pár kör a házban, mert Miss magassarkú és én csak most találkoztunk. Alig hajnali kettő volt, mire mindennel végeztünk, vagyis majdnem mindennel...
- Hölgyem, Uram! Bemutatom Lau M.-et a Princess of Beauty meglepetés versenyzőjét - konferál fel Mr. Depardieu, mire kivonulok a házunk elé. Apám, anyám hirtelen szikrát sem kapott.
- Te ki vagy és mit csináltál a lányunkkal? - jön oda hozzám apa, miközben ölelésre nyitja a kezét, de megállítom.
- Nem mondom, hogy nem vágyom egy nagy családi ölelésre, de annyit szenvedtem, hogy ki kell hogy mondjam... Ne nyúlj a hajamhoz. Tényleg még nem is láttam magamat! - fordulok felháborodottan Mr. Depardieu-höz.
- Több órád lesz, hogy csodáld magad, mivel most Washington-ba utazunk, hogy kitaláljuk, miben vagy tehetséges. Addig is... - egyenesíti ki a hátam. - Próbálj ne összeesni!
Ki indultunk a reptérre, ahol Mr. Depardieu magángépe már útra készen állt. Elbúcsúztam anyáéktól, mert ők majd csak az elődöntőre jönnek, ahol kiderül, hogy kik azok, akik tovább jutnak a középdöntőbe, majd onnan a döntőbe. Mr. Depardieu valami olyat mondott, hogy a legjobb 20, majd 15 és végül 10 jut be.
Irány Washington!
- Barbi -
- Zöld vagy narancssárga? - kérdezem magamtól a tükör előtt állva, mivel súlyos kendő problémáim vannak. - De lehet, hogy a kék jobb lenne - raktam a nyakamba az említett színt. Lesétáltam a konyhába, ahol a már kész gyümölcsös müzlim várt rám.
- Jó reggelt szépség királynőm! - ad egy puszit a fejemre apu, majd leül mellém reggelizni.
- Hogy tudsz korán reggel baconbe tekert húst enni tojással? - ingatom rosszallóan a fejem.
- A tudat vezérel, hogy majd te megnyered helyettem is a versenyt - nevet. Erre én csak mosolyogva ugyan, de szem forgatva folytattam reggelim.
- Ross keresett - jön be anyu is, de véletlenül sem mondja, hogy mit akart.
- És? - kérdezek rá végül.
- Ja! Csak azt mondta, hogy kocsival érted jön - erre csak bólintok, felállok és beteszem a tányérom a mosogatógépbe. Felmentem a táskámért, közben megpillantottam az ablakon át, hogy Ross megáll a házunk előtt. Beszálltam mellé, majd a sulihoz indultunk. Ahogy beléptem az iskola ajtaján, hatalmas tapsvihar fogadott. Mindenki mondta, hogy nekem szurkol a versenyen, bár tudják, hogy nincs rá szükségem. A nap hamar eltelt. Azon mondjuk elcsodálkoztam, hogy a kis nyomi nem volt ma suliban. Még soha egy napot sem hiányzott. Kezdek kíváncsi lenni, hogy mi történt vele.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)