8. Fejezet

- Laura -

Szóval... Nem éppen életem legjobb szobatársát kaptam. És az érzés fokozódik, mivel nem tudunk bemenni. Viszont nem szabad lebuknom, így mosolygok és kedves vagyok vele. Hosszú lesz ez az egy hónap.
- Megpróbálhatom? - kérdezem nevetve egy idő után.
- Persze - adja a kezembe a kulcsot. Ahogy berakom a tárgyat a zárba, felmerül bennem a kérdés.
- Ugye balra forgattad a kulcsot?
- Öhm... Nem, asszem jobbra.
- Akkor nem csoda, hogy nem tudunk bemenni - fordítom a helyes irányba, mire az ajtó kinyílik. Barbira nézek, akinek abban a pillanatban esett le, hogy mekkora hülyeséget csinált. Bementünk és egyből az ágyra vágódtam, ahogy szobatársam is.
- Jobb lenne, ha átöltöznék - kelek fel, majd a ruhaállványomhoz sétálok és leveszek egy lenge rózsaszín combközépig érő ruhát és bemegyek a fürdőbe az egyik sminkes pakkom társaságában. Felveszem a ruhám, majd átmaszkírozom magam. Lehet, hogy furán hangzik, de nem kicsit élvezem ezt. Teljesen másképp látom magam. Csinosnak és szépnek tűnök.
Kimegyek Barbihoz, aki épp a cuccait pakolja.
- Wow! Szép ruha. Véletlenül nem egy Giovanni Martinez? Imádom a munkáit, de némelyik még nekem is megfizethetetlen - akaszt be egy blúzt.
- Köszi és igen Giovanni Martinez. Remek tervező. Most jut eszembe, nem vettem ki a címkét belőle. Megkérhetlek, hogy...
- Persze. Fordulj meg és kiszedem! - mosolyog kedvesen. Azta, Barbi... Kedves. Ilyennek még sose láttam. Megfordultam, mire nekiállt kibabrálni az árcédulát. - Egek! Bár én is 14 ezer dolláros ruhában mászkálhatnék - nevet. - Tessék! - adja a kezembe.
- Köszönöm - rakom le az asztalra, majd belebújok a ruhához vett magas sarkúmba.
- Igazán nincs mit. Amúgy minden gazdag családot ismerek Miami-ban, de téged még sosem láttalak. Melyik részén élsz a városnak?
- A külvárosban. És azért nem ismerhetsz, mert keveset vagyok otthon, Denver-ben szoktam lenni a nagymamámnál. Ja és magántanuló vagyok - vigyorgok, miközben a kamu szövegem mondom. Még Mr. Depardieu mondta, hogy mondjam ezt.
- Mit is mondtál milyen Laura vagy? - kérdezi a szekrényébe bújva. Nem hazudhatok, a verseny végén lebuknák.
- Marano - erre felkapja a fejét és közelebb szalad hozzám. A képembe mászik, amitől a frász kerülget. Csak nehogy rájöjjön. - Mit csinálsz? - nézek "értetlenül".
- Tudod van egy lány a suliban, ahova járok. Őt is pont ugyan így hívják, Laura Marano. Csak ellenőriztem, hogy nem-e vagytok rokonok. Nehogy a lúzersége fertőző legyen - nevet, mire nekem akkora kő esik le a szívemről, hogy kis híján leszakad az emelet tőle.
- Max névrokonok lehetünk. Tudod sok Marano van Amerikában. Amúgy te merre valósi vagy? - kérdezem és közbe én is nekilátok a kipakolásnak. Amíg hallgattam Barbi élettörténetét, ki is pakoltam.
- SMS-ezek egyet a stylistomnak Mary-nek, hogy kajáljunk együtt - veszi ki a táskájából a telefonját. Pont dél van, így felindultunk az étkezőbe, ahol a két felkészítő már várt ránk. Egymásba karolva az asztalunkhoz sétáltunk.
- Na lányok, milyen a közös szoba? - kérdezi Mary.
- Nagyon klassz! Annyi közös témánk van - mondom, miközben leülünk.
- Lau drágám, rendeltem neked,  Sushit - mondja lelkesen Mr. Depardieu.
- Remek. Imádom a nyers halat - mosolygok. - Igazán japános. Tényleg, a nemzetiségeket bemutató fordulóra mikor érkezik meg a ruhám?
- Holnap reggel. Igazán remek ötlet volt tőlem, hogy egy eredeti japán selyem ruhát rendeltem neked - mosolyog, mire akaratom ellenére is elnevetem magam egy kicsit.
- Igen az volt. De azt tudni kell, hogy maga a selyem kínai, nem japán. A kínai selyemút is erről mesél - mosolygok.
- Valóban nagyon okos. Valami tehetséged is van, vagy majd az eszeddel fogod lenyűgözni a zsűri tagokat? - iszik bele a pezsgőjébe Mary.
- A tudásom valóban sok mindenre kiterjed, viszont az énekhangom fogom megcsillogtatni ezen a kivételes eseményen - pillantok Mr. Depardieu-re, aki bólint, hogy a lehető legjobban fogalmaztam ahhoz, hogy leessen az ellenfelem és furcsán öltözött stylistja álla. Komolyan, hogy vehet fel rikító zöld harang szabású ruhát barna harisnyához, piros övvel a derekán és rózsával a fején. Nekem a tavalyi karácsonyfánk jut az eszembe róla...
- Szóval... Énekelsz is? - kérdezi ideges, zavarodott vigyorral az arcán Mary.
- Méghozzá milyen jól! Az angyalok nem dalolnak ilyen szépen - tesz rá még egy lapáttal Mr. Depardieu. - De most el kell rabolnom egy kicsit az új barátnődet Barbi. De ígérem, lesz még időtök csajos beszélgetéseket tartani - nyújtja felém a kezét, hogy felsegítsen, majd elköszönünk és kivonulunk az ebédlőből. Valaki viszont az ajtóban kis híján felborított.
- Kérlek ne haragudj! Annyira figyelmetlen tudok lenni és...- fordul meg Ross, de amint meglát elakad a szava. - Vagyis...izé...öhm... - dadog össze-vissza. El sem hiszem! Elpirult. Ezt én váltottam ki belőle? Biztosan. Ez hihetetlen!
- Semmi gond. Mindenkivel megesik néha. Ez olyan emberi dolog. Hisz azok vagyunk nem? - mosolygok.
- De - mosolyog vissza zavartan.
- Latinul pedig...
- Homo Sapiens - mondjuk szinkronban.
- Lau kincsem igyekeznünk kéne! - szakít félbe minket drága stylistom, az időzítés nagy mestere.
- Most mennem kell. A megnyitón találkozunk. Mr. Lynch, örültem a találkozásnak - sétálok el. Végre nem én nézek utána, hanem fordítva.


- Barbi -


- Ez a lány a vesztünket jelentheti - néz bosszúsan Mary Lau után.
- Ez egy verseny. Ha jobb, akkor jobb, de nekem van egy tervem arra az esetre, ha bejutna a döntőbe.
- A szabotázsért kizárhatnak!
- Az nem szabotázs, ha véletlenül előbb éneklem el a dalfeldolgozását. Ugyanis, amíg át vette a méregdrága ruhácskáját a kis nyomi, addig én megtaláltam a dalt, amit a döntőben akar majd énekelni - kapok be egy falat salátát, majd felállok. - Most végleg megtanulja a vesztes, hogy nem elég egy kis smink ahhoz, hogy szép legyen!
Elindultam az ajtó felé, ahol drágalátos barátomat találtam meg, amint ábrándozva néz a rózsaszín miniszoknyás nyomi után. Még eggyel több ok, hogy nyerjek.
- Szia Ross! - állok mellé.
- Szia La... Barbi! Mi lenne, ha ezentúl ez lenne a beceneved, Labarbi. Szerintem nagyon cuki - hadar zavartan. - Milyen a szobatársnőd?
- Nagyon kedves és okos. És csinos is, de azt fölösleges mondanom, mert te már megcsodáltad - hagyom faképnél, vagyis próbálom, de visszaránt. - Csak akartam szólni, hogy ne keress a zsűrik között, mert a félreértések elkerülése végett kiléptem. Itt leszek, pontosabban én adom át a díjakat és küldöm el a kiesett lányokat.
- Rendben - mondom ridegen, de legszívesebben zokognék és ordítanék. Visszamegyek a szobámba és az ablakhoz sétálok. Senki sem győzhet le. Ki veszem Laura táskájából a szöveget és több szögből lefényképezem. Ha a kis nyomi be is jut a döntőbe, akkor sem lesz neki dala.

7. Fejezet

- Laura -


Ma van a verseny nyitó estje. A magángépünk nem rég szállt le, most éppen egy limuzinba ülök és igyekszem nem lerágni a körmöm idegességemben.
- Ne izgulj! Mesés vagy - mosolyog Mr. Depardieu. Megálltunk egy hatalmas szállodánál. - Itt lesz az eligazítás és a szobákat is foglalhatjuk el. Én a nyugati szárnyban leszek 135-ös szoba, te pedig az északiba. A fordulók előtt mindig megkereslek. A bőröndjeidbe mindent megtalálsz. Kíméld a hangod és használj este arcmaszkot és szemfedőt. A cuccaid add oda a személyzetnek. Kapni fogsz egy papírt, hogy melyik szobában leszel. Az eligazításon találkozunk 10 perc múlva. Az ebédlőbe - hadarja el az infókat, majd elrohan. Leadtam a bőröndjeim, csak egy apró lila koktail táska maradt nálam. Kerestem egy mosdót, megigazítottam a sminkem, vettem egy mély levegőt, majd elindultam az ebédlőbe. Csak a hatalmas hangzavart kellett követnem egészen fel a tetőtérbe.
- Csakhogy itt vagy! Pont időben, a neveket olvassák fel - kap el Mr. Depardieu.
- Miss Diana L.! Texas - topog fel egy vörös hajú csaj, majd integet egy sort. Ezt még elnéztük a maradék államoknál is, mikor már csak ketten voltunk Barbival.
- Barbi P.! Miami - puszidobálás, majd az utolsó név. - A meglepetés versenyzőnkről, akit a világhírű Christopher Depardieu választott ki és vett a szárnyai alá...- erre stylistom felballag a színpadra és átveszi a szót.
- Biztosan sokan hallottátok a hírt, hogy egyik állam két versenyzővel indul. Megfontoltam döntöttem, ki legyen az a lány, akit meghallgatás és selejtező nélkül is kiállíthatok a színpadra. Ezt a lányt Miami-ban találtam meg. Öt jelzőt tudok rá mondani, ami rögtön érthetővé teszi, hogy miért őt választottan. Rendkívül okos és inteligens. Emellett gyönyörű és tehetséges. De ezen jelzőknek legalább a fele elvárás egy ilyen versenyen. Viszont ez a 18 éves lány nem csak ezeket a dicséreteket érdemli meg. Hisz valaki lehet szép kívülről, ha belül nem ugyan olyan, nem ér vele semmit. Az ötödik jelző erre a fantasztikus lányra, az... Hát egyszóval le sem írható. Becsületes, megértő, bízik másokban, segítőkész, bizalommal lehet hozzá fordulni... És még a végtelenségig folytathatnám, de nem szeretném a versenyzők idejét rabolni. Nagy tapsot Lau M.-nek! - felmentem a színpadra és két puszit adtam a levegőben Mr. Depardieu-ek az arca mellett. Integettem én is egy kicsit, majd lementem a stylistommal a színpadról.
- És most bemutatásra kerül a vendégzsűri. Kedves lányok, stylistok! Az R5! - szinte az ütő is megállt bennem, mikor megláttam Ross-ékat. Nem tudtam, hogy ők is a zsűri részei lesznek.


- Ross -


- Köszönjük ezt a szívélyes fogadtatást Miss Michele! Akkor röviden bemutatnám magunkat. Mi vagyunk az R5. Riker, Rydel, Ellington, Rocky és Ross - mutatok végig magunkon. A lányok csak vigyorognak, szerintem ráfagyott a mosoly az arcukra. - És a szokásos zsűrit is szeretnénk felkonferálni. Rydel! - adom oda nővéremnek a mikrofont.
- Miss Michele és Mr. Erhardt! Hosszú évek óta nézem ezt a versenyt. És felemelő érzés a zsűritagok közé tartozni. Köszönöm! - adja oda a mikit Mr. Erhardt-nak. Odaadták a kulcsokat a lányoknak és elmondták a szükséges információkat. Este nyolckor nyitjuk meg a bandával a versenyt.
- Szia! - ölelem meg Barbit a beszédek után. - Meg van már, hogy ki a szobatársad?
- Szia kicsim! Nem még nem találtam meg.
- Kinek örülnél?
- A texasi csajnak, de neki már van szobatársa. Viszont ez a Lau...
- Igen? - fürkészem a tekintetét.
- Neki is örülnék. Biztosan jól meglennénk, kedvesnek tűnik - mosolyog.
- Barbi? - hallunk meg egy hangot a hátam mögül.
- Mr. Depardieu! Örülök, hogy látom...
- Nincs szükség bájcsevejre. Csak a szobatársad miatt jöttem. Kizárólag a szoba ablakos felén alszik és a ruháinak nem szabad összenyomódnia. Lau! - kiált nyávogós hangon.
- Igen? - lépked oda hozzánk Laura.
- A szobatársad Barbi. Jó pihenést! - indul el. - Ne feledd nyugati szárny 135-ös szoba! - kiált vissza.
- Akkor én magatokra is hagylak titeket. Jó szórakozást! - adok egy puszit Barbi arcára. - Örültem a találkozásnak Lau - intek, mire biccent a fejével. Remélem nem eszik meg egymást az éjjel.

6. Fejezet

Sziasztok! Nem szoktam túl gyakran ide írogatni nektek a részek fölé, de úgy gondoltam, hogy itt is elbúcsúzok kedves R5er ismerősömtől. Nyugodj Békében Dóri! :'( <3


- Laura -

- Nincs valami egyéb dolgunk? Mert ebben a magas sarkúban mindjárt leszakad a lábam. És, ha még egy boltot végig kell járnom, akkor inkább már most leülök...- nézek körbe, mikor meglátok egy padot. - Arra a padra - mutatok az út másik felén lévő tárgyra.
- Nyugi bogaram, nem megyünk több boltba - mondja menet közben, de hirtelen megtorpan egy nagy épülettel szemben.
- Nem jön? - állok meg én is.
- Szeretsz énekelni? - biccent az épület felé, amit most, hogy jobban megnézek... Egy stúdió.
- Nem tudom. Még nem próbáltam - mondom bizonytalanul, mire megragadta a kezem és a kocsi sorok között át"rohant" a másik oldalra, majd be az épületbe.
- Illetékteleneknek belépni TILOS! - állít meg minket a biztonsági őr.
- Louis? - néz Mr. Depardieu a nagydarab fickóra.
- Ismerjük egymást? - vonja fel a szemöldökét.
- Christopher... Évfolyam társak voltunk.
- Tényleg Homochrissy! Nem tudtam, hogy változott az ízlésed - nevet gúnyosan, majd felém int.
- Ő itt Lau. A Princess of Beauty szépségverseny meglepetés versenyzője. Most pedig, ha megbocsájtasz, beszélnék Britany-val. Iszonyatosan fontos lenne! - erre a pasas bement a portai asztal mögé telefonálni.
- Mrs. Jamieson! Itt van valami Christopher és magát keresi.
- Christopher? Milyen Christopher? Nem ismerek semmilyen Christopher-t! - hallatszik ki a kiabálás a telefonból.
- Depardieu, Christopher Depardieu - lép az asztal mellé Mr. Depardieu és onnan kiabál, mire a vonal süket lesz és apró lépteket hallunk meg. Egy tőlem vagy 30 cm-rel alacsonyabb nő fut felénk.
- Chris! - öleli meg. - Szólhattál volna, hogy jössz! Miben segíthetek? - indulunk el.
- Szeretném meghallgatni Lau hangját a verseny előtt - teszi a kezét úgy, hogy belekarolhassak.
- A jó öreg szépségverseny. Te viszed Lau M.-et igaz? - állunk meg egy ajtónál. Elkezd a kulcsokkal babrálni, majd sikeresen kinyitja és bemegyünk.
- Akkor had szóljon! - ad a kezembe egy fejhallgatót, majd kimegy. Veszek egy mély levegőt, majd elkezdem énekelni a már ismert számot.

Felnéztem és Mr. Depardieu szeme szinte már könnyes volt. Kirohantam az elkülönített szobából.
- Ennyire rossz a hangom? - nézek kétségbeesetten.
- Rossz? Hiszen ez csodálatos! A hangod akár... akár... semmihez sem tudom hasonlítani. Annyira tökéletes - vesz elő egy babarózsaszín zsebkendőt.
- Christopher! Egy csodát vettél a szárnyaid alá - néz elismerően Britany.


- Ross -

Szombat van és a leghalványabb gőzöm sincs, hogy mit vigyek magammal. A cuccaimat, amin a banda emblémája van, már mind beraktam, de a bőröndöm fele még mindig üres. Holnap reggel indulunk, hogy legyen elég időnk próbálni és, hogy megismerkedjünk a versenyzőkkel. Az a sok lány Amerika minden államából egy, plusz a meglepetés versenyző. Laura... Annyira más volt így. Olyan gyönyörű. Még valahol meg van a dal, amit "együtt" írtunk.
Az íróasztalomhoz rohantam és a fiókokban kezdtem el kotorászni. Meg is találtam, amit kerestem... Loser like me.
"Azt gondolod, hogy egy nulla vagyok (Yeah, You may think that I'm a zero)... De héj mindenki aki lenni akarsz lehet, hogy úgy kezdte, mint én (But hey, everyone you wanna be, probably started over of like me)..."
"Rajta lökj csak újra neki a szekrénynek (Push me up against the locker)... De héj én lerázom magamról, majd visszaadom, ha főnököd leszek (And hey, all I do is shake it off, I'll get you back, when I'm your buss)..."
"Akarsz te(You wanna be)... Akarsz te(You wanna be)... Olyan vesztes lenni, mint én(A loser like me)... Olyan vesztes lenni, mint én (A loser like me)"
Ezeken a sorokon akaratom ellenére is elmosolyodtam. Néha szívesen lennék olyan vesztes, mint régen. Igaz, hogy én voltam az első, akit mindig meggatyáztak. De nem kellett másnak lennem. Nem volt szükségem arra, hogy leállítson a barátnőm óra közben, nehogy valami okosat mondjak. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt barátnőm, de volt egy legjobb barátom. Valaki, aki megértett és együtt bohóckodott velem a matekpéldákon. Valaki, aki olyan volt, mint én. Persze mi voltunk a nyomi pár, de nem érdekelt. Tetszett, ahogy Laura paradicsom vörös fejjel magyarázkodik. Mindig tudtam, hogy többet érez irántam, hogy nem csak a barátom akar lenni. De nem zavart Laura... Ő más volt, mint a többiek. Valamilyen szinten én is beleszerettem, de eltávolodtunk és Barbi is csak úgy a semmiből jött. Szeretem, de Barbit is. Csak nem tudom pontosan, hogy melyikőjüket bírom jobban... Ez olyan bonyolult, mint a bátyámnak Riker-nek a gyökvonás. Mikor a fősulis matekról van szó csak nevetve kérdezem tőle, de szinte mindig, hogy "Mizu bátyus? Azok a hülye törtek megint összetörtek?". Ő pedig azzal magyarázkodik, hogy a számológépet nem dísznek találták ki. Annyira gáznak tudom néha tartani, hogy a legtöbb dolgot jobban tudom, mint mások, viszont ha belegondolok van jó oldala is.
- Neked nem kell ráülni a bőröndödre? - ront be Ell a szobámba.
- Jelenleg annyi hely van a bőröndömben, hogy akár te is belefeküdhetnél - nevetek fel keservesen.
- Kell segítség? Mert akkor szólok Stormei-nak - nevet, mire csak bólintok, hogy hívja anyát. Nem kellett messzire mennie, mert anyu rutin ellenőrzésében én voltam a következő.
Mikor már sikerült megtölteni a bőröndömet, anyu észre vette, hogy valamin elgondolkoztam.
- Minden oké? - ül le mellém az ágyra.
- Szerinted mikor vagyok igazán önmagam? - meredek magam elé.
- Ha arra gondolsz, hogy én mikor látlak boldognak akkor azt kell, hogy mondjam, nem most. Mikor a színpadon állsz és mikor tanulsz. Valahogy mind a kettő a részed. De valami más bajod is van. Nekem elmondhatod.
- Az a lány... Én ismerem őt, Laura az.
- Nagyon megváltozott.
- Ami klassz meg minden, de...
- Beleszerettél. Megint - mosolyog, mire egy aprót bólintok. - A te döntésed. És tudom, hogy jól fogsz dönteni - ad egy puszit a homlokomra.